Nemzetközi elfogatóparancs Szudán védelmi minisztere ellen

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogató parancsot adott ki Szudán védelmi minisztere, Abdelrahim Mohamed Hussein ellen a darfúri konfliktusban betöltött szerepe miatt – számolt be a hírról az Al Jazeera hírportál. Hussein 2001 és 2005 között belügyminiszterként szolgálta Omar Bashir elnököt, valamint annak különleges megbízottjaként járt el a nyugat-afrikai régióban 2003 és 2004 között.

Szudáni hivatalos fórumokon magát az elfogatóparancs kibocsátásának kérelmét is nevetségesnek ítélték. A kormány már korábban kijelentette, hogy esze ágában sincs együttműködni a hágai Törvényszékkel, amelynek Statútumát aláírta ugyan, de nem ratifikálta. Politikai döntésként értékelik a Bíróság lépéseit, amelyek mögött az ENSZ Biztonsági Tanács érdekeit vélik felfedezni, mivel Hága annak megbízatásából kezdte meg vizsgálódását 2005-ben. 

Hussein a hatodik azok sorában, akiket bíróság elé állítanának, többek között a darfúri lázadók két vezére mellett. Maga az elnök, Omar al-Bashir is körözés alatt áll 2009 óta, ez azonban nem akadályozza abban, hogy szabadon látogasson meg más afrikai, illetve közel-keleti államot. A Darfúrban kirobbant polgárháborúban több mint 300 ezren vesztették életüket és 2,7 millió ember kényszerült elhagyni otthonát.

Meleg Veronika

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »