Líbia ünnepel

Február 17-én, pénteken már kora reggel elkezdődtek a felvonulások és az ünnepségek Bengáziban. Egy évvel ezelőtt – az arab világ több államában lezajlott kormányellenes tiltakozások példáját követve –  ebben a városban kezdődtek az első tüntetések, amelyek a Kadhafi-rezsim bukásához és Moammer Kadhafi halálához vezettek.

A korábbi feltételezésekkel szemben nem történt különösebb rendbontás, sem kormányellenes tüntetések, a korábbi aggodalmak is alaptalannak bizonyultak, amelyek szerint merényletek zavarhatják meg az évfordulót. Szemmel láthatóan a líbiai állampolgárok egy napra még elégedetlenségüket és nézetkülönbségeiket is félretették.

Bengázi lakosai büszkék arra, hogy szülővárosukból indult a forradalom. Elmondásuk alapján csodálatosnak találják, hogy Kadhafi megbukott, és érzik a szabadságot a levegőben. 

Tripoliban hasonló a helyzet. A belvárosban ezrek gyűltek össze, és ünneplik meg újonnan kivívott szabadságukat. Szabadtéri koncertekkel és tűzijátékokkal készültek az évfordulóra, az ünneplő fiatalok elözönlötték a város utcáit.

A boldog kijelentések és az ünnepi felvonulások ellenére valami mégis beárnyékolja az ünnepségek hangulatát. Az átmeneti kormány szemmel láthatóan lassan és kezdeti sikertelenséggel valósítja meg a forradalom utáni lefegyverzést, és egyelőre képtelen integrálni a különböző milíciákat saját, kialakulóban lévő nemzeti hadseregébe. A fegyverleadást propagáló reklámok feltételeit teljesítő férfiak közül többen elmondták: nem kapnak fizetést. Ez növeli az állampolgárok és az államapparátus közötti szakadékot, és erősíti a milíciák tagjait meggyőződésükben, miszerint a forradalom végetértével és Kadhafi bukásával a kormány nem tart rájuk igényt.

Sedghi Amitis

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »