Előkészületben: afgán-amerikai-tálib párbeszéd

Hamid Karzai, az Afganisztáni Iszlám Köztársaság elnöke Iszlamabadba utazott annak érdekében, hogy lefolytathassa az afgán tálibokkal hosszú ideje tervezett háromoldalú tárgyalások előkészítő megbeszéléseit a pakisztáni vezetéssel.

Az egyeztetések lényege, hogy az Afganisztánban ellenséges tevékenységet folytató tálibokat bevonják az afgán békefolyamatba. Korábban a tálib mozgalom nyilvánosan visszautasította az afgán kormány delegációjával való tárgyalások lehetőségét, mondván Karzait és kormányát csupán idegen hatalmak által támogatott báboknak tekintik. Karzai elnök elmondása alapján az ilyen jellegű visszautasítások csupán az erődemonstrációt hivatottak szolgálni, és mindezek ellenére számos szinten – hivatalos, személyes – történtek már egyeztetések.

Afgán diplomaták elmondták, a jelenlegi megbészélések a béketárgyalások mellett a kereskedelmi kérdéseket és a kábítószer-kereskedelem visszaszorításának lehetőségeit is napirendre tűzik. Karzai több magas rangú pakisztáni politikussal is egyeztetni fog, köztük az elnökkel, Asif Ali Zardarival is tárgyalásokat folytat majd. A BBC információi szerint az Iráni Iszlám Köztársaság elnöke, Mahmoud Ahmadinezsád is csatlakozik a vezetőkhöz.

Afganisztán és Pakisztán kapcsolatai kielégítőek, ennek ellenére az afgán elnöki hivatal szóvivője, Aimal Faizi elmondta: Pakisztán és Afganisztán kapcsolatai nem nélkülözték a hullámvölgyeket az elmúlt időszakban. A közlemény valószínűleg arra utalt, hogy bár Karzai elnök kormánya jó kapcsolatot ápol pakisztáni kollégáival, de több alkalommal is megvádolta a pakisztáni hadsereget azzal, hogy támogatják az afgán tálibok tevékenységét.

Karzai elnök a The Telegraphank adott nyilatkozatában elmondta, hogy nem indul újra a 2014-es választásokon. Mostanra az is bizonyossá vált, hogy a korábban lehetséges jelöltként szóba kerülő bátyja, Qayyum Karzai sem indul az afgán elnöki posztért.

Sedghi Amitis

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »