Megoldás a dél-szudáni olajproblémára?

Megállapodás született egy új olajvezeték építéséről Kenya és Dél-Szudán között, mely nagy lehetőség a kőolajban gazdag, újonnan megalakult állam számára. A dél-szudáni elnök, Salva Kiir és a kenyai miniszterelnök, Raila Odinga megegyezett arról, hogy olajvezetéket, valamint optikai kábelösszeköttetést létesítenek a dél-szudáni olajmezők, valamint a kenyai kikötőváros, Lamu között. A projekt pontos kezdési dátumáról nem esett szó, de minél hamarabb neki akarnak állni a munkálatoknak. Szakemberek szerint a vezeték megépítése legalább három évet vesz majd igénybe, s rendkívül költséges vállalkozás. 

Bár a vezeték kenyai területeken halad majd át, az építkezést Dél-Szudán vállalta, s az ő tulajdonukban lesz az olajat a tengerhez eljuttató hálózat is. A tranzitdíjról a két kormány később fog csak megegyezni.

Az olajban dúskáló, ám rendkívül szegény, tengeri kijárattal nem rendelkező Dél-Szudán nagyban függ északi szomszédjától, Szudántól, hiszen szüksége van annak infrastruktúrájára az olaj finomításához, majd exportjához. Dél-Szudán függetlenségének júliusi kikiáltása óta folyamatos harcban áll szomszédjával, gyakoriak a határ menti összetűzések. Annak ellenére, hogy bevételeinek 98 százalékát az olaj adja, a jubai kormány múlt héten beszüntette a kitermelést a szudáni csővezeték-hálózat használatának díjáról szóló viták miatt. Az ügy megoldására a két ország vezetőjének pénteki találkozóján kerülhet sor Addisz-Abebában.

Dallos Sára

Friss hírek