Navracsics levelet írt az EU alapjogi biztosának állampolgárság-ügyben

A magyar igazságügyi miniszter szerint sérti az EU Alapjogi Chartáját a szlovák gyakorlat állampolgárság-ügyben.

A szlovák állampolgársági törvény és az EU Alapjogi Chartája között feszülő ellentétekre hívta fel a figyelmet levelében Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, amelyet az EU alapjogi biztosának, Viviane Redingnek címzett.

A miniszter szerint – noha az állampolgárság szabályozása az egyes tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik – a szlovák jogszabály sérti az alapjogi charta elveit, különösen a szabad identitásválasztás jogát. Ha tehát ezt nem biztosítják egy demokratikus társadalomban, akkor jogsértésről van szó Navracsics Tibor szerint.

A miniszter úgy látja, a charta révén megvan a kellő alap arra, hogy megfelelő lépések történjenek az Európai Bizottság részéről Szlovákiával szemben. Így például a Bizottság figyelmeztetheti a szlovák hatóságokat a jogsértő eljárásuk tényére.

Az igazságügyi tárca vezetője a levél mellett személyes találkozón is szót ejt erről a témáról az alapjogi biztossal, de levéllel fordult a szlovák kollégájához is a szlovákiai magyarok jogainak védelmében.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »