Népszavazáson döntenének a szlovák nyelv kizárólagossá tételéről

A Szlovák Nemzeti Párt  (SNS továbbra is ragaszkodik elképzeléséhez, hogy a márciusi parlamenti választásokkal együtt tartsák meg a népszavazást a szlovák nyelv kizárólagossá tételéről a hivatali nyelvhasználatban.

A Szlovák Nemzeti Párt  (SNS továbbra is ragaszkodik elképzeléséhez, hogy a márciusi parlamenti választásokkal együtt tartsák meg a népszavazást a szlovák nyelv kizárólagossá tételéről a hivatali nyelvhasználatban.

„Bízom benne, hogy az év végéig össze tudjuk gyűjteni a szükséges 350 ezer aláírást. Az a probléma, hogy az ilyen nagy petícióknál sok a rossz petíciós ív, hiányoznak adatok. Elképzelhető, hogy néhány alacsonyabb tisztségviselőnk kicsit alábecsüli a szabályokat, s emiatt komoly gondjaik lehetnek abból adódóan, hogy az ívekről hiányoznak a teljes lakcímek. Nem tudom biztosan, hogy az ilyen rossz ívek selejtezése mellett be tudjuk-e fejezni a gyűjtést az év végéig” – mondta Ján Slota, a párt elnöke a SITA hírügynökségnek.

A szükséges 350 ezer aláírást legkésőbb januárban szeretné leadni a párt Ivan Gašparovič államfőnek, s arra akarják őt kéri, hogy hirdesse ki a népszavazást a parlamenti választások napjára.

A népszavazást a kihirdetés napjától számított 90 napig le kell bonyolítani. Referendum témáját azonban nem képezhetik emberi és szabadságjogok, adók, járulékok, vagy az állami költségvetés.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »