Hatalmasat bakizott a külügyminisztérium

Radosław Sikorski, lengyel külügyminiszter az elmúlt héten nagyhatású, és még nagyobb visszhangot kiváltó beszédében Németországot egy föderális Európa vezetésére és nagyobb áldozatvállalásra szólította fel. Szavai szerint kevésbé fél Németország erejétől, mint annak tétlenségétől.

A lengyel külügyminisztérium a hatalmas érdeklődésre való tekintettel közzé is tette oldalán a beszéd írott verzióját, ám annak megnyitásakor Charles Crawford korábbi lengyelországi brit nagykövet neve jelenik meg szerzőként.

Crawford szerint Sikorski vele is csak konzultált, mint sok egyéb szakértővel, a miniszter azonban mindig maga írja beszédeit, mely sajátos stílusán is érződik. A lengyel külügyminisztérium nem sokkal ezután szintén hasonló tartalmú közleményt tett közzé – tudósított a Polskie Radio.

A hiba természetesen nem maradt sokáig észrevétlen. Az eset pedig elég volt ahhoz, hogy a külügyminisztert eddig is a lengyel érdekek elárulásával vádoló ellenzék ismét támadásba lendüljön a kormány ellen.

Csicsai Máté

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »