Eritrea nem hagyja magát

Eritrea panasszal fordult az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT) az országot ért kenyai gyanúsítgatások miatt. A hónap elején a kenyai hadsereg két, az al-Shabaabnak fegyvereket szállító repülőről számolt be Szomáliából – Nairobi megbízható információk alapján úgy véli, hogy a gépek Eritreából érkeztek.

A kelet-afrikai ország akkor még szép szavakkal kívánta meggyőzni az ENSZ-t a szankciók szükségtelenségéről, de Osman Saleh külügyminiszter a BT-nek írott november 16-i levelében már egészen más hangot ütött meg. Saleh véleménye szerint Kenya „gyalázkodó” vádjai alaptalanok, és a helyzet súlyosságára való tekintettel Kenya elleni lépések megfontolására szólította fel a szervezetet.

Eritrea már Szomália 2006-os etiópiai megszállása idején is előszeretettel támogatott iszlamista milíciákat, és az ENSZ idén júliusi jelentése szerint ezzel a tevékenységgel még mindig nem hagyott fel. Ennek fényében nem meglepő, hogy az október óta az al-Shabaab ellen harcoló kenyaiak rögtön Eritreát sejtették a háttérben.

Tési Áron

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »