Jegesmedvére cserélné a hódot egy kanadai szenátor

A konzervatív politikus szerint az ország nemzeti szimbóluma, a hód többé már nem képviseli Kanadát megfelelően a világ előtt, ezért azt inkább a jegesmedvével helyettesítené.

A hód 1975-ben vált az ország hivatalos jelképévé. Egy kanadai szenátor szerint azonban időszerűvé vált annak lecserélése, mivel már nem jelképezi Kanadát megfelelően, és ezért azt inkább a jegesmedvével helyettesítené. A szenátushoz intézett beszédében Nicole Eaton kifejtette véleményét, miszerint a hód egy idejétmúlt szimbólum és valójában csak egy pusztító rágcsáló. A jegesmedve viszont a maga „erejével, bátorságával, találékonyságával és méltóságával” sokkal jobban illene az országhoz.

„Sok ember számára okoznak kellemetlenségeket ezek a kapafogú patkányok, ártalmasak a mezőgazdasági területekre, utakra, tavakra, patakokra és faültetvényekre. Pont ezért itt az ideje, hogy a hód eltűnjön, vagy legalább ketten osztozzanak a nemzet jelképének kijáró megtiszteltetésen az impozáns jegesmedvével” – mondta el Eaton, továbbá hozzátette, hogy egy ország könnyedén lecserélheti a szimbólumait, ha azok elavulttá válnak.

Miss Eaton munkatársai elmondták a The Globe and Mail újságírójának, hogy a szenátor nagy rajongója a jegesmedvéknek, több fényképet is őriz róluk irodájában.

Pat Martin, demokrata országgyűlési képviselő azt reagálta Miss Eaton felvetésére, hogy:„Igen, a jegesmedve tényleg vagány, azonban a hódok különleges szerepet játszottak hazánk történelmében, hiszen nekik köszönhetően vettük birtokba a nagyszerű Északnyugatot”.Ez az érvelés közvetetten módon igaz is lehet, hiszen francia és angol prémvadászok hajdanán a hódokat követve merészkedtek egyre távolabb és távolabb az ismeretlen földrészen.

A hód teljes mértékű eltávolítása a kanadai nemzeti jelképek közül elég munkaigényes lenne, mivel az megjelenik szoborként a parlament épületén és a fémpénzen is.

Bajnok Artur

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »