Tizenharmadik századi hajó roncsait találták Japán partjainál

Tizenharmadik századi mongol hajó roncsait tárták fel Kjúsú szigete közelében, amelyet a feltételezések szerint Kubilaj kán Japán ellen indított második inváziós kísérlete során nyelt el a tenger.

A kutatócsoport Ikeda Josifumi régészprofesszor vezetésével a hajótest 12 méteres darabját találta meg a tengerfenéken – olvasható a The Mainichi Daily News angol nyelvú japán lap online kiadásában.

Ikeda szerint első ízben sikerült a mongol  inváziós flotta egyik hajójának ekkora darabját feltárni. Ennek alapján rekonstruálni lehet a hajót, megismerni annak specifikus jellemzőit. A szakember becslése szerint a hajó hossza elérhette a húsz métert.

A roncsok közelében közel négyezer tárgyat tártak fel a régészek, beleértve a hajó horgonyát. Rengeteg kínai edényt és egyéb tárgyat találtak, amelyek a Déli Szung (Song) dinasztia (1127-1279) korából származnak. Találtak legkevesebb 300 téglát is, amelyek, a feltételezések szerint a hajó ballasztja voltak.

A Mongol Birodalom két sikertelen támadást intézett Japán ellen. Az elsőt 1274-ben indították, a mongol flotta 300 nagy és 400-500 kisebb hajóból állt, fedélzetükön 15 ezer mongol és kínai, valamint 8 ezer  koreai harcossal, illetve a mongolok lovaival. A mongoloknak jobb fegyvereik és nagyobb harci tapasztalatuk volt, de a támadásra hónapok óta készülő, nagyobb létszámú japán sereg megállította őket, majd a kitörő vihar visszavonulásra kényszerítette a támadókat. 1281 nyarán a 140 ezer harcost szállító egyesített mongol-koreai-kínai flotta nagy részét a kamikáze (isteni szél), egy nagy erejű tájfun pusztította el.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »