Rágalmaz az MKP – mondja a hidas miniszter

Nagy József (Híd) környezetvédelmi miniszter szerint rágalom, hogy a Környezetvédelmi Alaphoz benyújtott pályázatokat párthovatartozás szerint bírálták el. A rágalmak mögött az MKP előre megtervezett politikai áskálódása áll” – közölte.

Nagy jelenleg szolgálati úton tartózkodik a kazahsztáni Astanában, de szükségesnek tartotta, hogy reagáljon az MKP kijelentéseire. „A rágalmak mögött az MKP előre megtervezett politikai áskálódása áll” – közölte. A miniszter állítása szerint már múlt ősszel kapott olyan híreket, melyek szerint az MKP vezetése arra buzdította a polgármestereit, hogy minél több pályázatot küldjenek a Környezetvédelmi Alaphoz, akár üresen. „Csak úgy, a számok miatt, hogy később legyen mire panaszkodni” – tette hozzá Nagy József.

Nagy azt állította: az MKP-s polgármesterek egy része a politikai pozíciók megtartása érdekében tudatosan saját településének lakói ellen cselekszik, amikor nem engedélyezi a nagybefektetők letelepedését. „Attól tartanak, hogy ezáltal megváltozna a lakosság és a választók összetétele az MKP kárára. Sok esetben ennek is köszönhető hogy olyan nagy mértékű a munkanélküliség Dél-Szlovákiában” – véli a miniszter, aki szerint ez is része az MKP Híd-elleni harcának.

Nagy József azt állítja: a környezetvédelmi alap az egyik legátláthatóbban működő, állami támogatásokat osztogató szervezet Szlovákiában.

Őry Péter, az MKP alelnöke szerdán Pozsonyban sajtótájékoztatón azt állította: hátrányosan megkülönböztették a környezetvédelmi alap pályázati pénzeinek szétosztásakor az MKP polgármesterei által vezetett falvakat, s előnyben részesítették a Híd polgármesterei által vezetett településeket.

Paraméter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »