Slota: Fico közönséges seggnyaló

Seggnyalásnak nevezte tegnap Ján Slota SNS-elnök azt, hogy Robert Fico még kormányfőként azért könyörgött az amerikai nagykövetségnek, hogy ha csak öt percre is, de fogadja őt Barack Obama amerikai elnök.

„Számításai egyértelműek: valamit akar tőlünk, konkrétan találkozót Obamával. Megnyilvánulásainak többségét, például a NATO afganisztáni missziójának támogatását, ebből a szemszögből kell látni” – olvasható a nagykövetség diplomáciai táviratában, amelyet a Wikileaks portál hozott nyilvánosságra. A jelentés szerint Fico a 2010-es választások előtt ideálisnak tartana egy közös fényképet Obamával.

„Ilyen mértékű seggnyalás méltatlan egy miniszterelnökhöz, a nagykövetség válasza is minden bizonnyal méltó volt ehhez a megalázkodáshoz” – nyilatkozta Slota. Fico tegnap megismételte, hivatala nem készített elő találkozót az amerikai elnökkel, és nem kommentálja a nagykövetség alkalmazottjának szubjektív jelentését. „Amikor a diplomata jelentést ír, a saját véleményét írja le” – mondta.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »