Még mindig nincs kormánya a haiti elnöknek

Májusban tette le hivatali esküjét Michel Martelly, Haiti márciusban megválasztott elnöke. Egyre jobban aggasztja azonban a nmezetközi közösséget, hogy az egyébként énekes politikusnak azonban eddig nem sikerült kormány alakítania.

Megválasztásával a haitiak abban reménykedtek, hogy megkezdődhet végre a másfél évvel ezelőtti földrengésben szinte teljesen elpusztult ország újjáépítése. José Miguel Insulza, az Amerikai Nemzetek Szervezetének főtitkára üzenetet intézett Haitinek, amelyben arra kéri a politikai erőket, “igyekezzenek konszenzust találni, hogy minél hamarabb felállhasson az új kormány”.

A problémát az okozza, hogy a parlament mindeddig elutasította a Martelly által javasolt miniszterelnök-jelölteket, ott ugyanis többségben vannak a korábbi elnök pártjának tagjai. Martelly szerint “parlamentáris diktatúra” uralkodik az országban, és amennyiben folytatódik a politikai blokád, nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy rendeletek útján kormányozzon Latin-Amerika egyébként legszegényebb országában.

Az elmúlt időszakban a katasztrófák korát élő Haitiról bővebben elemzőfüzetünkben olvashat.

Duzs Éva

Friss hírek