Az Apple lett Amerika legértékesebb vállalata

A részvényárfolyamok alakulása alapján az Apple lépett elő az Egyesült Államok legértékesebb vállalatává, megelőzve az Exxon Mobil olajóriást.

Az Apple értéke kedden 314,5 milliárd dollárra nőtt, megelőzve a 341,4 milliárdon álló Exxon Mobilt, annak ellenére is, hogy az olajvállalat éves bevétele a négyszerese a komputeripari cégének.

Az Apple részvényeinek árfolyama kedden 3,2 százalékkal nőtt, az Exxon Mobilé pedig 1 százalékkal esett. Amíg az Apple esetében a növekedést az a bizalom motiválta, hogy a cég képes lesz a világszerte népszerű iPadhez és iPhone-hoz hasonló termékek előállítására, addig az Exxon Mobil esetében a kilátásokat jelentősen befolyásolják a hullámzó olajárak, valamint az új lelőhelyek fellelésének esélyei.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »