Traian Băsescu esete a parlamenttel

Az alkotmány módosításával kapcsolatos nézeteit terjesztette elő hétfőn Traian Băsescu román államfő a parlament előtt – írja a Hotnews román hírügynökség.

A beszéden csak a kormánypártok képviselői vettek részt, az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) ez idő alatt sajtótájékoztatót tartott a Parlament egy szomszéd termében, tiltakozása jeléül. Noha az Alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek minősített néhány módosító javaslatot, az államfő felszólalásában a Parlamentnek engedte át a döntés jogát ezügyben, mondván, a bírák javaslata nem tükrözi teljes mértékben az ő szándékát.

Az elnök módosító javaslatai közül az Alkotmánybíróság többek között kifogásolta a „vagyon megszerzésének törvényes jellege védelmezett” rész kiiktatását, a miniszterek és törvényhozók mentelmi jogának eltörlését, a Legfelsőbb Bírói Tanács átszervezését, tudósít az MTI. Az alkotmánymódosítást követően Băsescu röviden beszélt az EU-s országok államadóságáról illetve a régióátszervezés elhalasztásáról.

Míg a kormánypárti képviselők tapssal nyugtázták az elnök szavait, az ellenzék tüntetően lézengett a parlament épületében. Victor Ponta, az USL társelnöke elmondta, ők nem vesznek részt az elnök monológján, az államfő pedig bebizonyította, hogy nem képes a párbeszédre.

A Szociálliberális Uniónak végül sikerült szabotálnia az aznapi ülést, hisz ezt végül berekesztették döntésképtelen létszám miatt.  

Faludi Orsolya

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »