Kitelepítéssel riogatják az idős felvidéki magyarokat

Bár a szlovák alkotmány garantálja, hogy senkinek sem származhat semmilyen hátránya abból, ha magyar nemzetiségűnek vallja magát, Érsekújvárban a népszámlálás kapcsán kitelepítéssel és a szlovák állampolgárság elvesztésével riogatják a magyar nyugdíjasokat.

Egy idős asszony elmondta, kopaszra borotvált férfi csöngetett be hozzá azzal, hogy jól gondolja meg, mit ír a kérdőívre, mert kitelepítik, ha magyarnak vallja magát. Az eset nem egyedi. Hasonló történt egy lakótelepi ház előtt, ahol a magyarul beszélgető, hűsölő időseknek egy ismeretlen férfi azt mondta, ha magyarnak vallják magukat, akkor ne csodálkozzanak, ha elveszik szlovák állampolgárságukat.

A hír hallatán néhány idős ember csak az anyanyelvre vonatkozó kérdésnél merte feltüntetni a magyart, de nemzetiségének már a szlovákot írta be. Egy idős férfi azt mondta, ő egyszer már reszlovakizált, ezért úgy érzi, nincs joga magyar nemzetiségűnek vallania magát.

A vasárnapi szentmise után is a megfélemlítésekről beszéltek a magyar hívők a város főterén, több esetről beszámoltak, de névvel egyikük sem mert nyilatkozni. Az egyik számlálóbiztos elmesélte: mielőtt becsengetett volna, jól hallotta, hogy a lakó valamelyik magyar adót nézi a tévében. Amikor ajtót nyitott nekik, azt mondta a magyarul bemutatkozó számlálóbiztosnak, hogy szlovák nemzetiségű és egy szavát sem érti.

Akadtak bejáratok, ahol a lakók egységesen úgy döntöttek, nem ragasztják rá a kérdőívre a vonalkódot, mások azt mondták, akkor adják vissza a nyomtatványokat, ha az adatvédelmi vita tisztázódott.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »