Észak-Korea szabadon engedett egy amerikait

Észak-Korea hat hónap után szabadon engedett egy tisztázatlan vádakkal fogva tartott amerikai férfit. Eddie Jun Yong-su, aki az értesülések szerint misszionárius munkát folytatott, a Washingtonból érkező Robert King által vezetett delegációval együtt hagyhatta el Phenjant. Phenjan az amerikai küldöttség erős nyomására, humanitárius okokra hivatkozva adta ki a férfit, aki láthatóan jó egészségnek örvend, de az újságíróknak nem nyilatkozott. King elmondta, Phenjannak a szabadon engedésért cserébe élelmiszersegélyt ígértek.

Az amerikai-koreai állampolgárt novemberben tartóztatták le, mivel üzleti útja során feltehetőleg misszionáriusi munkát végzett a kommunista államban. A hivatalosan is ateista nézeteket valló észak vezetőinek potenciális kihívást jelent a vallási tevékenység, és mindent megtesznek elfojtására.

King ember jogi különmegbízott elmondta, hogy a delegációjával nagyon „jelentős és átgondolt tárgyalást folytatott az északi Külügyminisztériummal”, de további információt nem adott. Azt azonban még hozzátette, hogy nem egyezett meg konkrétan semmilyen ideiglenes élelmiszersegély nyújtásában, hiszen ezt a döntést Washington fogja meghozni.

Az ENSZ élelmezési ügynökségének tájékoztatása szerint több mint hatmillió ember – a lakosság negyede – szorul azonnali segélyezésre Észak-Koreában. Dél-Korea és az Egyesült Államok a közelmúlt során felfüggesztette a kommunista országba tartó élelmiszer-szállítmányokat az egyre rosszabb politikai viszonyok, valamint a segélyek pontos elosztásának és felhasználásának ellenőrizhetetlensége miatt.

Nyitrai Emese Judit

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »