A legrosszabbkor jött az IMF-vezér letartóztatása

Kínos perceket szerezhet még az európai hitelcsomag tárgyalásokon a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatójának letartóztatása. Bár a gazdasági sajtóban arról kezdődött találgatás, hogy a szexuális zaklatás vádjával őrizetbe vett Dominique Strauss-Kahn miatt esetleg akadozás léphet fel a görög mentőcsomag újratárgyalásánál, illetve a portugáloknak szánt csomag esetében, mi nem valószínűsítünk ilyen technikai fennakadást, már csak azért sem, mert az IMF vezetését továbbra is tekintélyes szakemberek, John Lipsky, helyettes-igazgató látja el.

Ami sokkal nagyobb csorba lehet a későbbiekben, hogy valóban tekintélyvesztést okozhat Strauss-Kahn előzetes letartóztatása, és a várható lemondása, márpedig nem csak a személyes reputációjáról van itt szó, hanem az egész szervezetéről, aminek hitelességét megtépázta az utóbbi évtizedekben a válságokra adott néhány reakciója. Elég csak az 1998-as Dél-Kelet Ázsiai válságra gondolni, ahol utólag a szervezet is korrigálni kényszerült korábbi válságkezelő javaslatait.

A tekintélyvesztés márpedig nem a legszerencsésebb pillanatban történik, és itt nem csak a görög/portugál helyzetre kell gondolni, hanem a nemzetközi pénzügyi rendszer föderatív reformjára, amelynek az egyik célja, hogy visszaszerezze a befektetők bizalmát a globális pénzügyi közvetítőkben. Közvetlen piaci hatása nem lesz a hétvégi őrizetbe vételnek.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »