Hokimeccsen kapott össze az államfő és a miniszterelnök

Furcsa incidens történt a Szlovákia-Oroszország viágbajnoki jégkorong-mérkőzés után a pozsonyi stadion egyik liftjénél a két legfőbb közjogi méltóság között. „Ne lábatlankodjon itt“ – szólt rá Ivan Gašparovič államfő Iveta Radičová kormányfőre, miután könyökével beleütközött a miniszerelnökbe.

Az esetről Marián Baláž, a kormányfő tanácsadója számolt be a Sme napilapnak. „Ez hatalmas sokk volt számomra. A miniszterelnök asszony spontán módon kikérte magának a dolgot, mire az államfő azt mondta: dühös, mert kikapott a szlovák csapat“ – mondta a tanácsadó.

„Igen, de ez csupán tréfa volt, az államfő ezt nem gondolta komolyan, teljesen vicces volt a dolog“ – mondta az incidens másik szemtanúja, Marek Trubač, a köztársasági elnök szóvivője a napilap megkeresésére. Baláž szerint az államfő felettébb arrogánsan viselkedett, a liftben sem kért elnézést, csupán többször elismételte: legalább van stadionunk.

„Ez ugyanaz az Ivan Gašparovič, aki a parlament elnökeként nagyon vulgárisan nyilatkozott az akkori államfővel kapcsolatban“ – véli Baláž. Gašparovič akkor a bekapcsolt parlamenti mikrofonba „vén pöcsnek“ (starý chuj) nevezte Michal Kováč köztársasági elnököt. Később kijelentette, valójában „öreg bácsinak“ (starý ujo) nevezte az államfőt.

„Baláž úr inkább érzelmi alapon tekint a dolgokra“ – reagált a felvetésre Trubač.

Bumm.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »