Románia az európai modell?

Emil Boc miniszterelnök úgy nyilatkozott csütörtök este Craiován, hogy több „neves” uniós ország is elkezdte alkalmazni azokat a megszortó intézkedéseket, amelyeket az ő kormánya vezetett be.

A kormányfő azért érkezett Craiovára, hogy bemutassa programját, amellyel a Demokrata-Liberális Párt (PDL) elnöki tisztségét pályázza meg.

„A tény, hogy Románia kilábal a válságból, a tény, hogy 2011-ben gazdasági növekedésről számolhatunk be … azt bizonyítja, hogy azt tettük, amit kell. Ha megnézik az EU-ban, neves országok, hogy túléljék, ma azokat a költségvetés-megszorító intézkedéseket követik, amelyeket Románia vezetett be. Mi hamarabb léptünk, ezért 2011-re és 2012-re jobbak a kilátásaink” – jelentette ki el Emil Boc.

Ha nem vezették volna be ezeket az intézkedéseket, Románia fizetésképtelenné vált volna, és „bezárhattuk volna, és lakatot tehettünk volna Romániára” – mondta a kormányfő.

Hozzátette: ha kormányának nem sikerült volna stabilizálni az euró-lej árfolyamot, 1 euró értéke 4 lejről 8 lejre ugrott volna, ahogy az 1996-97-ben történt, és több százezren, akik valuta alapú hitelt vettek fel, tönkrementek volna.

A miniszterelnök Elena Udrea turisztikai miniszterrel, Anca Boagiu szállításügyi miniszterrel, Traian Igaş belügyminiszterrel, Mihai Stănişoară volt honvédelmi miniszterrel és Gheorghe Flutur volt agrárminiszterrel érkezett kampánya craiovai állomására.

Manna.ro

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »