Szinte semmi sem szivárgott ki a Mol közgyűléséről

Tegnap megtartotta éves közgyűlését a MOL, ahogy arra számítani lehetett az olajtársaság nem fizet osztalékot tavalyi eredményéből. Piacmozgató hír nem látott napvilágot a közgyűlésről, egy két érdekes morzsát mégis elejtett a társaság menedzsmentje, amit érdemesnek tartunk követni a későbbiekben.

Egyfelől az INA-val kapcsolatban mondta el Hernádi Zsolt, hogy egyelőre üzleti titokként kezeli a társaság, kitől és milyen áron vásárolta a horvát olajcég papírjait, de kiemelte, hogy a MOL a jogszabályoknak megfelelően járt el. (az INA papírok kereskedését egyébként május 6-ig felfüggesztették a zágrábi tőzsdén).

Fontos még, hogy új befektetési területeket is néz a MOL, egyfelől, mint ismeretes a lengyel Grupa Lotos SA 53.2%-os tulajdonának átvételéért szállhat ringbe a magyar cég. Emellett újabb lehetőségeket rejthet Oroszország és Kurdisztán is.

Másfelől igyekszik felfuttatni a kitermelési tevékenységet Szíriában, ahol egyébként éppen zavargások törtek ki, és nemzetközi szankciók veszélyeztetik az ország kőolajexportját. Ez érintheti a MOL-t is, amelynek kitermelése olyan 5%-ban kapcsolódik az országhoz (az INA-n keresztül), de emiatt mozgatta meg két napja az esetleges amerikai szankció a magyar olajcég papírjait, illetve a tegnapi pozitív lendület részben arra volt visszavezethető, hogy az ENSZ-ben nem alakult ki egység a kérdés kezeléséről. Ebből a szempontból Hernádi elmondta, hogy lényegesnek tartja, hogy fennmaradjon a biztonságos működés Szíriában. Egy esetleges uniós embargónak is komoly hatása lehet a MOL bevételére.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek