Terrortámadást terveztek a főváros ellen

A pakisztáni születésű amerikai állampolgár David Headley bevallotta, hogy Európában jelentős számú támogatója várt arra, hogy zöld jelzést adjon a 2005-ös Mohamed-karikatúra körüli botrány miatt elhíresült Jyllands-Posten lap székhelye elleni támadáshoz – adta hírül a Copenhagen Post. A terroristát nem csupán a koppenhágai merénylet előkészítésével vádolják, tavaly márciusban beismerte részvételét a 2008-ban elkövetett mumbai mészárlásban is.

Headley-t, azaz Daúd Sajed Gilanit 2009 óta tartják fogva Chicagóban egyik társával, Tahawwur Ranával együtt. A vádirat szerint Rana gyűjtötte össze a pénzt Headley európai útjához és a tervezett koppenhágai támadáshoz. Bár ő egyelőre tagadja bűnösségét, az FBI szerint mindketten szoros kapcsolatban álltak Ilyas Kashmirivel, a Harakut ul Dzsihád al-Iszlámi nevű pakisztáni terrorszervezet vezetőjével, amelyet közeli szálak fűznek az al-Kaidához is. Kashmiri állítólag olyan támogatók elérhetőségét bocsátotta Headley rendelkezésére, akik pénzzel, fegyverrel és emberi erővel egyaránt segítették volna őt a Jyllands-Posten elleni támadás kivitelezésében.

A terrorista 2009. július-augusztus folyamán látogatta meg mindenre elszánt híveit Európában. A terv szerint a dán lapkiadó legalább két munkatársát akarták meggyilkolni, feltehetően Rose Flemminget, a karikatúra megrajzolására megbízást adó szerkesztőt és Kurt Westergaardot, a bombaturbános Mohamed figura létrehozóját.

Böröczk Anita

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »