Megnyílt a 30. Demokrácia Központ

Eddig 43 ezer ötszáz honosítási kérelem érkezett a budapesti kirendeltségekre, de több ezer még a külképviseleteken van – mondta Wetzel Tamás honosításért felelős miniszteri biztos, aki szerint a kétszázezer kérelmet biztosan el fogják érni.

65 külképviseleten és 870 magyarországi településen adtak le eddig kérelmet, de március 15-től már a kormányablakoknál is be lehet nyújtani az igényléseket.

Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, hogy Erdélyben a harmincadik Demokrácia Központ nyílt meg, melyeknek a segítsége nélkül döcögősebb lenne az ügyintézés, az iratcsomók elkészítése.

Vajdaságban is nagy az érdeklődés a honosítás iránt, a szabadkai főkonzulátuson már csak novemberre lehet időpontot kapni, ezért kihelyezett ügyfélfogadással tehermentesíteni próbálják ezen központi irodát.

Kitekintő / Erdély Ma / Duna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »