FDA: mostantól otthon is lehet Covid-tesztet csinálni

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) jóváhagyta az első olyan koronavírus-teszt alkalmazását, amely sürgős esetben otthon is elvégezhető.

Az engedély lehetővé teszi, hogy a tesztet 14 éves vagy annál idősebb személyek magukon elvégezhessék, amennyiben az egészségügyi szolgáltatójuk szerint fennáll a fertőzés gyanúja.

A Lucira Health kaliforniai magántulajdonban lévő biotechnológiai vállalat által gyártott, egyszer használatos pálcika 30 percen belül kimutathatja a koronavírus-fertőzést. A cég honlapja alapján a teszt kevesebb, mint 50 dollárba fog kerülni.

„Noha már eddig is voltak részben otthon elvégezhető diagnosztikai tesztek, ez az első, amelyet teljesen önállóan meg lehet csinálni és azonnal eredményt is mutat” – mondta Stephen Hahn, az FDA vezetője szerdán kiadott sajtóközleményében.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: CNBC

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »