A fehérorosz társadalom egyre kevésbé akar közösködni az oroszokkal

Fehéroroszországban tavaly szeptembertől decemberig jelentősen, 54,8 százalékról 40,4 százalékra csökkent az Oroszországgal való integráció támogatottsága – derül ki a lengyel közszolgálati televízió fehérorosz nyelvű csatornája, a Belsat hírportálján közölt felmérésből.

A Belsat sajtóirodája által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény a fehéroroszok geopolitikai irányultságát kutató felmérését ismerteti, amelyet az utóbbi években az Andrej Vardamacki fehérorosz ellenzéki szociológus által vezetett, Fehérorosz Elemző Műhely nevű intézmény végez kéthavonta.

A vizsgálat történetében először történt, hogy a fehéroroszoknak csak kevesebb mint fele támogatja az integrációt Oroszországgal, vagyis a megmaradást a Független Államok Közösségében, a szovjet utódállamok többsége által alkotott szövetségben – emelte ki Vardamacki. A szociológus az eredményt kapcsolatba hozza a már két évvel ezelőtt elindult, az utóbbi hónapokban viszont „láthatóan felgyorsuló” folyamattal.

A felmérésben a megkérdezettek mindössze 3,7 százaléka látta úgy, hogy Fehéroroszországnak az Oroszországi Föderáció részévé kellene válnia. 74,6 százalék azt támogatja, hogy a két állam független legyen egymástól, de ápoljon baráti viszonyt, s működjön köztük vízum- és vámmentes rendszer.

Az Oroszország iránti rokonszenv csökkentését Vardamacki Dmitrij Medvegyev 2018 decemberében tett nyilatkozatára vezeti vissza, amelyben a volt orosz kormányfő az integráció mélyítéséhez kötötte az orosz energiahordozók kedvezményes szállítását Fehéroroszországnak. A feszültséget tovább növelte, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök nem tudtak megállapodni a vitás kérdésekről és az integráció további mélyítéséről – véli a szociológus.

Orosz-amerikai fronttá válik Fehéroroszország olajellátása

Fokozódik Putyin nyomása Fehéroroszországon

Fehéroroszország sorsa nagyban függ Putyin nyugdíjazási tervétől

A felmérésből az is kiderül, hogy 2019 eleje óta először nőtt az Európai Unió iránti rokonszenv a fehéroroszok között. Míg tavaly szeptemberben 24,4 százalék támogatta az ország esetleges uniós tagságát, decemberben ez a csoport már 32 százalékot tett ki.

Egyúttal azonban azoknak az aránya is nőtt, akik nem tudnak dönteni az EU iránti és az Oroszország iránti szimpátia között: az e kérdésre válaszolni nem tudók csoportja jelenleg 25 százalékot tesz ki. Vardamacki ebből arra következtet, hogy a fehéroroszoknak nincs határozott „geopolitikai identitásuk”, azonban kezd kikristályosodni egy új, EU-barát irányzat.

A felmérést tavaly december végén, egy 1061 fős mintán végezték, mégpedig a közvetlen kérdésfeltevés módszerével.

A Belsat tévécsatornát a lengyel külügyminisztérium hozzájárulásával, a fehéroroszországi demokratikus ellenzék kérésére hozták létre 2007-ben. A tévé interneten, a volt Szovjetunió európai részében műhold közvetítésével, Ukrajnában kábeltévékben is elérhető. A mindenekelőtt híreket, ismeretterjesztő műsorokat és zenét sugárzó tévét a lengyel közszolgálati televízió működteti.

Forrás: MTI

Friss hírek