Az SDF megkezdte az Iszlám Állam utolsó állása elleni támadást Szíriában

Megkezdték a támadást a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) a kelet-szíriai Baghúz ellen, amely az Iszlám Állam terrorszervezet kezén lévő utolsó település ebben az országban – jelentették pénteken a hírügynökségek.

Az SDF parancsnokai a napokban többször kijelentették, hogy az evakuálás befejezésével azonnal megindítják a végső offenzívát az Iszlám Állam terrorszervezet utolsó megmaradt területén bujkáló dzsihadisták ellen.

A kitelepítés immár befejeződött, ezért kerülhetett sor az offenzíva megindítására – derült ki Musztafa Báli, az SDF szóvivőjének mikroblog-bejegyzéséből.

Baghúz eleste azt jelentené, hogy az Iszlám Állam elveszítené az ellenőrzése alatt álló terület egészét Szíriában.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »