Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo – közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
A bejegyzésében azt írta, hogy pontosan egy évvel ezelőtt, amikor egyre gyakoribbak voltak az összeomlások a vasúti hálózaton, Lázár János döntésére a MÁV lépésről lépésre leállította az összes olyan lehetőséget, ahol a vonatok helyzetéről valós idejű információt lehetett kapni, és így a késéseket is nyomon lehetett követni.
A tárcavezető szerint Lázár János ezzel a lépéssel egyértelművé tette, hogy nem a magyar vasút problémáit akarja megoldani, hanem eltitkolni azokat, és ezért az sem volt drága ár, ha az utasok órákig állnak a pályaudvaron érdemi információ nélkül.
„A magyar vasút sajnos nem fog egyik napról a másikra megjavulni, de az első lépés, hogy az elmúlt évek hozzáállását teljesen megváltoztatjuk: a hatalmi gőgöt felváltja a munka, a titkolózást az átláthatóság, a beletörődést pedig az az ambíció, hogy a magyar vasutat újra fejlődési pályára állítsuk. Vasútrombolás helyett vasútfejlesztés, ez a célunk” – fogalmazott Vitézy Dávid.
Ennek fontos eleme közlése szerint a nemrég újra elérhetővé tett Elektronikus Mozdonyszolgálati Információs Gyűjtőrendszer, az EMIG.
A folytatás a mától újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo – közölte, jelezve: a következő hetekben további fejlesztéseket végeznek, azon dolgoznak, hogy a valós idejű információk hamarosan a MÁV+ webes felületén és az applikációkban is elérhetőek legyenek.
Forrás: MTI
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.