A NATO-tagállamoknak a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékára kellene emelniük védelmi kiadásaikat – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn Varsóban, jelezve, hogy ezt hivatalosan is javasolni fogja másnap az amerikai elnöknek a washingtoni Fehér Házban.
Andrzej Duda a Joe Biden amerikai elnökkel tervezett keddi találkozója előtt hívta össze tanácsadó testületét, a nemzetbiztonsági tanácsot, amely Lengyelország legfontosabb politikai vezetőiből áll.
Nyitóbeszédében Duda úgy ítélte meg: senki sem meri megtámadni a NATO államait, ha „erősek, hatékony védelemre képesek lesznek, azonnal kiállnak határaik, területük védelme mellett”.
Ezért a lengyel elnök kedden az amerikai elnöknek, majd csütörtökön Brüsszelben Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak is javasolni fogja, hogy az észak-atlanti szövetség tagállamai „közösen döntsenek azon követelményről, hogy a védelemre a GDP 3 százalékát szánják”.
Ez lenne majd „az a küszöb, amely alá semmiképpen sem szabad kerülni” – tette hozzá Duda.
Megerősítette: a lengyel védelmi kiadásokra jelenleg a GDP több mint 4 százalékát szánják. Utalva Lengyelország NATO-csatlakozásának 25. évfordulójára, az államfő aláhúzta az euroatlanti kapcsolatok fontosságát, különösen az ország keleti határán túlról érkező fenyegetések kapcsán.
A NATO-nak „világos és bátor választ kell adnia az orosz agresszióra”, mégpedig a szövetség katonai képességeinek növelésével – jelentette ki az államfő. Úgy látta: a megerősítés éppen a védelmi kiadások növelése révén reálisan lehetséges, és erősebbé tette a NATO-t Finnország és Svédország csatlakozása is.
Úgy értékelte: Csehország, Lengyelország és Magyarország 1999-es NATO-csatlakozása teljességgel megváltoztatta az európai erőviszonyokat, véglegesen lerombolta a „vasfüggönyt”. Reményét fejezte ki, hogy a szövetség ezentúl is képes lesz bátor döntések meghozatalára, és a „viszonylag közeli jövőben” befogadja Ukrajnát is.
Joe Biden amerikai elnök meghívására Andrzej Duda kedden Donald Tusk lengyel kormányfővel együtt látogat a Fehér Házba.
Forrás: MTI