Újabb schengeni határon vezetnek be ellenőrzést

Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter tájékoztatta Bostjan Poklukar szlovén hivatali kollégáját, hogy az Európában és a Közel-Keleten megváltozott helyzet miatt biztonsági okokból határellenőrzést vezet be Szlovéniával közös határán – közölte szerdán a szlovén belügyminisztérium.

Az olasz miniszterelnöki hivatal szerdai közleménye szerint a határellenőrzés október 21-től lép életbe, és tíz napig tart. Róma fenntartja magának a jogot, hogy az intézkedést a határidő lejárta után meghosszabbítsa. A közlemény szerint a határellenőrzés visszaállítására azért van szükség, mert az érintett térségben az olasz-szlovén hatóságoktól jelenleg biztosított ellenőrzés, „nem garantálja a szükséges biztonságot”.

Az olasz fél hangsúlyozta, azon dolgoznak, hogy az ellenőrzés a lehető legkevésbé befolyásolja a határon átlépő jármű- és áruforgalmat.

Év eleje óta a Szlovéniával határos Friuli Venezia Giulia tartományba 16 ezer illegális bevándorló érkezett – hangoztatta a miniszterelnökség hozzátéve, hogy az egész országba 140 ezren érkeztek, nyolcvanöt százalékkal többen mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.

Matteo Salvini közlekedési és infrastrukturális miniszter, a kormánypárti Liga vezetője közösségi oldalán kiváló hírnek nevezte a határellenőrzés visszaállítását a megváltozott nemzetközi helyzet következtében. „Előre Olaszország és határai védelmében!” – írta Salvini.

A szlovén belügyminisztérium közleménye szerint az olasz ideiglenes intézkedés célja a terrorizmus és a szervezett bűnözés megelőzése. A két tárcavezető kedden este egyeztetett telefon, és egyetértettek abban, hogy a szlovén és olasz hatóságok által is megfigyelt nyugat-balkáni migrációs útvonal „vonzó folyosó lehet a potenciális radikalizálódás számára”.

Poklukar szerint a határellenőrzésnek ideiglenesnek és arányosnak kell lennie. Felszólította Piantedosit, hogy olyan intézkedéseket vezessenek be, amelyek „nem szakítják meg a határvidéken élő emberek kulturális, baráti és családi kapcsolatait”. A szlovén és az olasz országos rendőrfőkapitány hamarosan tárgyalni fog a részletekről – közölte a minisztérium, hozzátéve: a szlovén rendőrség fokozottan figyeli a helyzetet, és ennek megfelelően intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy minden szlovén állampolgár biztonságát szavatolja.

Az STA szlovén hírügynökség azt írta: Olaszország bejelentését követően Szlovénia is arra készül, hogy értesítse az Európai Bizottságot a határellenőrzés bevezetéséről Horvátországgal és Magyarországgal közös határán.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

 

Hozzászólások ()

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »