Finnország 100.000 évre bebiztosította nukleáris hulladékának tárolását

Finnország egy óriási, több száz méterrel a föld alatt lévő bunkert épített a kiégett, azaz az atomreaktorokban már nem használt, de továbbra is rendkívül veszélyes nukleáris fűtőelemeknek.

 

Az Olkiluoto sziget alapkőzetének 450 méteres mélységében fekvő Onkalo építése mintegy 20 éve kezdődött meg és 1 milliárd euróba került, Várhatóan két éven belül megkezdi működését, és ezzel a világ első, kiégett nukleáris fűtőelemek számára épített, állandó tárolóhelye.

„Mindenki ismerte a nagy aktivitású radioaktív nukleáris hulladékok geológiai tárolásának ötletét, de Finnország meg is valósítja” – mondta Rafael Mariano Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója, amikor 2020-ban meglátogatta a helyszínt.

Olkiluoto szigete három atomreaktornak ad otthont, melyek egymás mellett állnak a tengerparton. A harmadik csak idén indult el, és 15 év óta ez az első új reaktor, amely Nyugat-Európában áramot szolgáltat. Ezek a reaktorok, valamint a déli parton lévő Loviisában található két másik reaktor Finnország villamos energiájának 33%-át állítják elő.

Az „onkalo” finnül barlangot vagy üreget jelent. Valami olyan nagyot és mélyet, amiről nem lehet tudni, hol ér véget vagy egyáltalán véget ér-e.

„A mi tudós- és mérnökgenerációnk felelőssége, hogy vállalja a hulladék ártalmatlanításának kihívását, ahelyett, hogy a jövő generációira hagynánk azt” – mondta Lewis Blackburn, a brit Sheffieldi Egyetem nukleáris anyagokkal foglalkozó oktatója.

https://www.instagram.com/p/Ctn84ApxG8B/

Forrás: BBC News / Instagram

Hozzászólások ()

Friss hírek