Újra tárt karokkal fogadják Madurót Brazíliában

Nyolc év után először látogatott Brazíliába Nicolás Maduro venezuelai elnök – számolt be róla a BBC hírportálja kedden. A korábbi brazil elnök, a jobboldali Jair Bolsonaro hivatalba lépése után, 2019-ben kitiltotta őt az országból.

Madurót a januárban beiktatott új brazil elnök, a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva fogadta. A – helyi idő szerint – hétfői brazíliavárosi látogatás során Maduro azt mondta, Venezuela nyitva áll a brazíliai befektetők előtt. Hangsúlyozta, hogy a két országnak „egységesnek kell lennie mostantól mindig”.

Lula a találkozón bírálta a Venezuela elleni amerikai szankciókat, mivel szerinte „a tekintélyelvűség konstruált narratíváját” használják Venezuelával szemben, és a szankciók indokolatlanok. Számos ország kétségbe vonja Maduro legitimitását, ellenfelei diktátornak nevezik, miután az ellenzék aktivitását ellehetetlenítette, országát pedig gazdasági katasztrófába sodorta.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Maduro ledarálta a venezuelai GDP kétharmadát

Megint nincs áram Venezuelában, Maduro szerint az USA miatt

Maduro utoljára 2015-ben látogatott Brazíliába. A korábbi brazil elnök, a jobboldali Jair Bolsonaro hivatalba lépése után, 2019-ben kitiltotta az országból. Korábban Lula jó kapcsolatot ápolt Maduro hivatali elődjével és mentorával, Hugo Chávezzel is.

https://www.instagram.com/p/Cs1ju0hpLT9/

Forrás: MTI / Kitekintő

Hozzászólások ()

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »