Eddigi legnagyobb szabású légi hadgyakorlatára készül a NATO

A NATO júniusban csaknem 250 repülő mozgósításával, németországi központtal tartja meg története legnagyobb szabású légi hadgyakorlatát – mondta a német légierő (Luftwaffe) főszemlélője egy keddi lapinterjúban.

Ingo Gerhartz altábornagy a Der Tagesspiegel című lapban közölt interjúban kiemelte: az Air Defender 23 (Légi védelmező 23) nevű gyakorlat célja megmutatni, hogy a szövetség „vészhelyzetben gyorsan tud cselekedni”.

Kifejtette, hogy a NATO Defender (Védelmező) elnevezésű európai gyakorlatainak sorában eddig szárazföldi erők vettek részt, és főleg amerikai csapatok Európába telepítését gyakorolták. Az amerikai harckocsik áthajózása a németországi Bremerhafenbe hónapokig tartott, és ebben az időszakban „bármi történhetett volna”.

A légi gyakorlat viszont megmutatja, hogy „órákon belül tudunk reagálni” – mondta a Luftwaffe főszemlélője, kiemelve: „ez a hiteles elrettentés”.

https://www.instagram.com/p/Cslwa8XtkGx/

Ingo Gerhartz ismertette, hogy a június 12-én kezdődő 12 napos műveletben mozgósított mintegy 250 repülő közül nagyjából száz az Egyesült Államokból érkezik. Ezek a gépek alig néhány óra alatt bevethetők Európában, ami „vészhelyzetben megerősíti a transzatlanti kapcsolatot” – mondta.

A gyakorlat konkrét elemeiről többek között azt mondta, hogy „bizonyára provokáció lenne, ha például azt szimulálnánk, hogy miként hajtunk végre küldetéseket Kalinyingrád irányában, de nem is teszünk ilyesmit, helyette a NATO területének védelmére szorítkozunk”.

Mint fogalmazott, „védekező forgatókönyveket” alkalmaznak; többek között az úgynevezett kritikus infrastruktúra, valamint a kikötők, a városok és a katonai támaszpontok elleni támadások elhárítását gyakorolják. A műveletek 90 százalékát Németország és az Északi-tenger, illetve a Balti-tenger Németországhoz közeli szigeteinek légterében hajtják végre.

A gyakorlatban ugyan csaknem valamennyi NATO-tagállam részt vesz, de a vezető Németország. Ezzel Németország azt is jelzi, hogy kész az eddiginél nagyobb szerepet vállalni a szövetségben – fejtette ki a Luftwaffe főszemlélője.

Felborulhat a légiközlekedés is

Gerhartz arról is szólt, hogy a gyakorlat a mérete révén hatással lesz a polgári repülés rendjére. Igyekeznek ugyan ezt a hatást minimalizálni, de azt is meg kell érteni, hogy a gyakorlat célja éppen az, hogy „az emberek továbbra is békében és szabadon repülhessenek nyaralni” – magyarázta.

A német hadsereg (Bundeswehr) egy korábban kiadott összeállítása szerint „a transzatlanti szolidaritás demonstrálására” szervezett hadgyakorlaton 25 ország légiereje működik együtt. A mintegy tízezer katonával folytatandó gyakorlaton 23 különböző repülőgéptípust használnak majd.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek