Mégsem lesz ellenőrzés a cseh-német határon

Németország nem vezet be ellenőrzéseket a cseh-német határon, ahogyan azt a megnövekedett migrációs nyomás következtében Szászország és Brandenburg tartományok követelték – jelentette be a cseh belügyminiszter pénteken.

„A schengeni övezeten belüli határok ellenőrzése szélsőséges intézkedés. Ebben a pillanatban ezt nem kell bevezetnünk” – jelentette ki Vít Rakusan a német határ melletti Petrovicében, miután megbeszéléseket folytatott Nancy Faeser német belügyminiszterrel.

Faeser szerint – tájékoztatott a cseh közmédia – a nyitott határok rendkívül fontosak az állampolgárok mindennapi életében, Berlin nem szeretné korlátozni a mozgást, ezért elállt az ellenőrzések bevezetésétől.

„Mindent megtettünk annak érdekében, hogy a biztonsági helyzet a határellenőrzések bevezetése nélkül is javuljon” – mondta a német politikus újságíróknak sajtótájékoztatón.

Faeser csütörtökön jelentette be, hogy a megnövekedett illegális migráció miatt megerősítik a rendőri ellenőrzéseket a cseh és a lengyel határszakaszokon, ahogyan azt Szászország és Brandenburg már korábban követelték.

A német belügyminisztérium kimutatása szerint áprilisban megnőtt az illegális határátkelések száma: a lengyel határszakaszon 2427, az osztrák szakaszon 1300, míg a cseh szakaszon mintegy 900 esetet tartanak nyilván.

Szlovákia már korábban bejelentette, hogy május 25-től június 8-ig felújítja határainak ellenőrzését a pozsonyi Globsec biztonságpolitikai konferencia miatt, amelyen több állam- és kormányfő is részt vesz.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »