Új vezetőt kap az amerikai kibervédelem

A légierő altábornagyát jelöli az amerikai hadsereg kibervédelmi parancsnoksága és a Nemzetbiztonsági Ügynökség élére Joe Biden elnök – erősítette meg a légierő hétfőn.

Az információ szerint Timothy Haugh jelöléséről az elnök tájékoztatta a Szenátust, és ezzel egy időben tábornokká való előléptetését is javasolja, am szütkséges a parancsnoki feladatok ellátásához. A jelölést hivatalosan ugyanakkor még sem a Fehér Ház, sem a hadsereg nem jelentette be.

Amennyiben a törvényhozás jóváhagyja a jelölést, akkor Timothy Haugh váltja a Nemzetbiztonsági Ügynökséget (National Security Agency) és a kibervédelmi parancsnokságot (US Cyber Command) 2018. óta vezető Paul Nakasone tábornokot a poszton. Timothy Haugh jelenleg a kibervédelmi egység parancsnokhelyetteseként tevékenykedik, és évek óta dolgozik ezen a katonai területen.

Az amerikai hadseregen belül 2010-ben alakították meg a kibervédelmi parancsnokságot (USCYBERCOM), amely rendelkezik katonai és hírszerzési eszközökkel, valamint információs technológiákkal is ahhoz, hogy a kibertérben jelentkező feladatokat kezeljen az egész világra kiterjedően. A szervezet központja Maryland államban, a Fort George G. Meade támaszponton van, ahonnan a Nemzetbiztonsági Ügynökséget is irányítják.

https://www.instagram.com/p/Csgn5CrPKSQ/

A Nemzetbiztonsági Ügynökség (National Security Agency) az Egyesült Államok hírszerző szervezetei közül a legnagyobb költségvetéssel rendelkezik, és alapvető feladata az elektronikai alapú hírszerzés.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Csehországban az átlagbérnél 30%-kal magasabb lesz a tanárok fizetése

Az országos bruttó átlagbérek legalább 130 százalékára emelkedik jövő januártól a pedagógusok havi fizetése Csehországban. A vonatkozó törvények módosításait a képviselőház korábbi igenje után csütörtökön a felsőház, a szenátus is elfogadta. A jogszabály életbe lépéséhez most már csak az államfő aláírása szükséges, ami ebben az esetben csak formalitás.

Read More »