Módosították az előválasztások sorrendjét a demokraták

Teljesen átalakította az elnökválasztási előválasztások sorrendjét az amerikai Demokrata Párt hétvégén tartott kongresszusán a 2024-es elnökválasztások közeledtével. A döntés ugyanakkor egyelőre csak formalitás, ugyanis ha Joe Biden újraindul, akkor előválasztás nélkül, automatikusan ő lesz az elnökjelölt.

Joe Biden elnök pártjának vezető testülete, a Demokrata Országos Bizottság az elnök tavaly decemberi javaslatára az első előválasztási helyszínként Dél-Karolinát jelölte meg, szemben a hagyományos Iowa állammal. Az elnökjelölt személyéről döntő választások sora jövő év február 3-án indul majd Dél-Karolinában, majd New Hampshire és Nevada következik. Február 13-án Georgia állam, majd két héttel később Michigan. Az úgynevezett „szuper kedd” (Super Tuesday) március elején lesz, ez az a nap, amikor a szövetségi tagállamok nagy része megtartja az elnökjelölő voksolásokat.

A Demokrata Párt vezető politikusai Joe Biden elnök javaslatát arra hivatkozva támogatták, hogy az új előválasztási sorrend jobban tükrözi az Egyesült Államok társadalmi összetételét.

Joe Biden elnök decemberben pártja vezető testületének címzett levelében azt hozta fel érvként az előválasztások átírása mellett, hogy a színesbőrű szavazóknak már a jelöltválasztás korai szakaszában biztosítani kell, hogy hallathassák hangjukat. A sorrend elején több olyan állam szerepel, amelyekben nagyobb arányban élnek nem fehér szavazópolgárok.

Az elemzések azt is megjegyzik, hogy a sor elejére került államok egy kivételével úgynevezett csatatér-államok, amelyekben eldőlhet az elnöki székért folyó verseny, ezért indokolt, hogy ezekben induljon meg leghamarabb az előválasztási kampány. A másik magyarázat az, hogy az első előválasztásokon jól szereplő elnökjelölt-aspiránsnak szívesebben adnak anyagi támogatást további kampányához a demokraták politikai donorai.

A Demokrata Párt előválasztási naptárának átírásáról szóló döntés ugyanakkor csak formalitás, amennyiben Joe Biden elnök a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is bejelenti indulási szándékát. Ebben az esetben ugyanis előválasztás nélkül őt illeti a jog, hogy képviselje pártját az elnökválasztáson.

A Republikánus Párt a jelenlegi tervek szerint marad a hagyományoknál, vagyis Iowa államban kezdi az előválasztást, követve New Hampshire-rel. Ronna McDaniel, a Republikánus Országos Bizottság közelmúltban újraválasztott elnöke azzal bírálta a demokratákat, hogy mellőzik az Iowa államban élő amerikaiak millióit. A republikánus párti politikusok közül Donald Trump már tavaly novemberben hivatalosan bejelentette indulási szándékát.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólások ()

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »