Trump bejelentette újraindulását

Donald Trump helyi idő szerint kedd este Floridában bejelentette, hogy 2024-ben újra elindul az Egyesült Államok elnöki tisztségéért.

https://www.instagram.com/p/ClAa3O-JBzq/

Az előző elnök Mar-a-Lago nevű rezidenciáján tartott beszédében azt ígérte, hogy ez a kampány nem róla szól, hanem az amerikai emberekkel közösen zajlik majd, és azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek az embereket érintik.

Azonnal felveszi a harcot az inflációval – jelentette ki a republikánus politikus. Alacsony adókat és az országot megbénító túlszabályozás megszüntetését ígérte.

Trump a családok védelmét is kilátásba helyezte – mert ezek szerinte „az amerikai élet középpontját” jelentik -, valamint a szülők jogának megóvását ígérte. Úgy fogalmazott, hogy befejezi Joe Biden jelenlegi elnök „háborúját az amerikai energiatermelés ellen”, és intézkedik arról, hogy az energiaárak csökkenjenek.

Úgy vélte, most sokkal könnyebb lesz a kampány, mint négy éve, mert most látják, hogy az elmúlt két évben mi romlott el, mit kell visszaállítani. A nemzetközi kapcsolatokban szintén azt képviseli majd, ami első elnöki időszakát jellemezte – fejtette ki.

Ismét „Amerika lesz az első”, minden politikai intézkedésben ez érvényesül majd, „Amerika visszatérése most kezdődik” – ígérte Donald Trump, miután bejelentette, hogy ismét versenybe száll az elnöki pozícióért.

https://www.instagram.com/p/ClAjVttpUJs/
  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI / BBC / Instagram

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »