Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését – közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan, a rendkívüli kormányülést követő sajtóértekezleten. Egyúttal arra kérte az ország lakosságát, hogy őrizze meg nyugalmát.

Az intézkedés előzménye, hogy kedden – egyelőre megerősítetlen értesülések szerint – a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

A lengyel kormányfő megerősítette, hogy a robbanás miatt Varsó növeli egyes katonai alakulatok és a rendvédelmi erők készültségét. Különös figyelmet fordítanak a légtér megfigyelésére, amely „fokozott együttműködésben zajlik és fog zajlani a szövetségesekkel” – jelentette ki. A közlés szerint a történtek okainak vizsgálatához külföldi szakemberek támogatását is kérték.

Morawiecki nyugalmuk megőrzésére szólította fel a lengyeleket, hiteles tájékoztatásra kérte a médiát, és figyelmeztetett arra, hogy a téves információk veszélyesek lehetnek.

A BBC diplomáciai szakkommentátora szerint teljesen valószínűtlen, hogy Oroszország szándékos támadást intézett volna Lengyelország területe ellen. Paul Adams kifejtette: Oroszországnak nem áll érdekében lengyel farmok megtámadása, így valószínű, hogy legfeljebb műszaki meghibásodás történhetett.

A BBC megszólaltatta Kurt Volkert, az Egyesült Államok volt NATO-nagykövetét, aki szerint fontos, hogy Oroszország lehetőséget kapjon arra, hogy magyarázatot adjon a történtekre. Volker is azt valószínűsítette, hogy baleset történhetett, de úgy fogalmazott, hogy „ezt Oroszországtól is hallanunk kell”.

Lengyelország a szövetségesekkel együtt elemzi a NATO-alapszerződés 4. cikke szerinti eljárás elindításának lehetőségét – mondta el Morawiecki. Ez a cikk a szövetségesek közötti konzultációkat helyez kilátásba, ha bármelyik tagország fenyegetést érzékel területi egysége, függetlensége vagy biztonsága ellen.

Később sajtóértekezletet tartott Andrzej Duda elnök is, aki nagyon valószínűnek nevezte, hogy szerdán Lengyelország nagykövete aktiválja a NATO-nál a 4. cikk szerinti eljárást. Elmondása szerint jelenleg „nincs semmilyen egyértelmű bizonyíték arra, ki lőtte ki a rakétát”, amely „valószínűleg orosz gyártmányú volt”.

A lengyel külügyi tárca korábbi, kedd éjjeli közleménye szerint Przewodówban orosz gyártmányú rakéta csapódott be. Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter emiatt bekérette Oroszország varsói nagykövetét, és ” haladéktalan részletes magyarázatot követelt”.

Duda és Morawiecki a külföldi politikai vezetőkkel éjjel folytatott egyeztetéseikre hivatkozva aláhúzták: Lengyelország a NATO és az EU összes tagállamának támogatását élvezi.

A NATO figyelemmel kíséri a fejleményeket és egyeztet a szövetséges tagországokkal – jelentette ki szervezet főtitkára a történtekre reagálva.

Forrás: MTI / Kitekintő

Hozzászólások ()

Friss hírek