Egy ciklusra volt elég Bolsonaro lendülete

Jair Bolsonaro brazil elnök egyszer azt mondta, hogy csak Isten távolíthatja el őt a hatalomból. Nos, a közvélemény-kutatások szerint jelenleg nagyon úgy fest a dolog, hogy a vasárnapi elnökválasztáson csodára lenne szüksége ahhoz, hogy megtartsa pozícióját.

A karrierista politikusból lett önjelölt kívülálló, az általában rendkívül nyersen fogalmazó Bolsonaro 2018-ban azzal az ígérettel került megválasztásra, hogy megtisztítja Brazília korrupcióval szennyezett politikáját és modernizálja gazdaságát. Miután ebből nem sokmindent sikerült teljesítenie, most szembe kell néznie azzal, hogy már az első fordulóban kikap gyűlölt riválisától, Luiz Inacio Lula da Silva baloldali ex-elnöktől.

Bolsonaro mindent megtett, hogy elkerülje ezt a sorsot:

  • többször – és alaptalanul – kétségbe vonta a brazil választási rendszert;
  • megváltoztatta az alkotmányt, hogy az ország szegényei számára pénzosztást tegyen lehetővé;
  • illetve költséges szövetségeket kötött azokkal a centrista politikusokkal, akiket ő és szavazóbázisa egykor megvetett.

Eddig azonban minden hiábavaló volt. Lula a legtöbb felmérés szerint 10-15 százalékpontos előnnyel – és egyre nagyobb lendülettel – vezet, így már a vasárnapi első fordulóban megszerezheti a győzelmet; ez esetben sor sem kerülne az október 30-án esedékes második fordulóra.

Ez azt tükrözi, hogy Bolsonaro nem tudta teljesíteni legmerészebb ígéreteit, mivel a négy évvel ezelőtti lázadó energiát nem tudta hatékony kormányzásra váltani – magyarázta Mauricio Santoro, a Rio de Janeiró-i Állami Egyetem politológusa. „2018-ban Bolsonaro volt a nagy újdonság, most azonban az intézményrendszert képviseli” – fogalmazott.

Elhibázott lépések

Elnökké válása előtt Bolsonaro szélsőséges konzervatív képviselőként volt ismert, aki Rio de Janeiró-i bázisán népszerű volt a rendőrök és katonák körében. 2018-ban úgy jutott győzelemre, hogy új konzervatív koalíciót hozott létre az agrárgazdasági érdekeltségek, a szabadpiaci szereplők, az evangéliumi keresztények és a biztonsági erők soraiból. A hatalom megszerzése után azonban Bolsonaro hatalmas sátra hamarosan foszladozni kezdett, így nem volt felkészülve a legnagyobb próbatételre, a koronavírus-járvány kezelésére.

Politikai példaképéhez, Donald Trump volt amerikai elnökhöz hasonlóan Bolsonaro is alábecsülte az általa csak „kis megfázásként” emlegetett Covid-19 súlyosságát: a vakcinák helyett a nem bizonyított gyógymódokat ajánlgatta, ráadásul kevés empátiát mutatott a járványban elhunyt közel 700 000 brazil iránt.

Sok brazil – érthető módon – képtelen megbocsátani neki a járvány elbagatellizálását; különösen a női szavazók, akik 2018-ban tömegesen támogatták őt, mostanra elpártoltak tőle. Nem véletlen, hogy számos szakértő a járvány kitörésének széles körben kritizált kezelését nevezte meg kulcsfontosságú tényezőként a népszerűség-csökkenés okaként.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Bolsonaro mindemellett a Lula alatti gazdasági fellendülés évein nevelkedett fiatal szavazókat is nehezen tudta megszólítani, akiknek kevés emlékük van a korrupciós botrányokról, amelyek a korábbi elnököt és baloldali utódját, Dilma Rousseffet sújtották.

Noha Brazília gazdasága kezd javulni – az infláció mérséklődött a kétszámjegyű csúcsokról, a munkanélküliség pedig 2015 óta a legalacsonyabb -, miután az éhínség még mindig mintegy 33 millió brazilt érint, Bolsonaro nem sok elismerést kap. És bár Lula gazdasági tervei elég homályosak, ő az, aki a közvélemény-kutatások szerint magasan vezet, Bolsonaro pedig azzal a kilátással néz szembe, hogy ő lesz Brazília első olyan elnöke, aki elveszíti az újraválasztási kampányát.

Forrás: Reuters

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »