Kisebb lesz a római parlament, előnyben a jobboldal

Enrico Letta, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára szerint a szeptember 25-i parlamenti választásokon a jobboldal kormányra kerülését kívánja megakadályozni a baloldali erők vasárnapra megszületett választási szövetsége. Az egység azonban nem tartott sokáig, az egyik párt még aznak kilépett a szövetségből.

Enrico Letta alig jelentette be a szövetség felállását, Carlo Calenda, az Akció nevű párt vezetője vasárnap délután egy televíziós interjúban máris azt közölte, hogy mégsem csatlakozik a baloldali pártok csapatához. A korábban PD-politikus Calenda – aki 2019-ben alapította meg az Akciót – úgy vélte, hogy a baloldali szövetségnek olyan formációk és politikusok is tagjai lettek, akiket az „olaszok látni sem bírnak”. Hozzátette, hogy egyedül akarja folytatni a választási kampányt, de nem zárta ki, hogy centrumerőt hozhat létre a baloldallal és a jobboldallal versenyezve.

A PD a Zöldekkel és az Olasz Baloldallal (SI) kötött választási paktumot, illetve tagja még a a szövetségnek az Öt Csillag Mozgalomból (M5S) júniusban kilépett Luigi Di Maio, aki augusztus elsején megalapította a Civil Elkötelezettség nevű formációt.

„Ennél többet nem tudtam tető alá hozni” – utalt a többpárti szövetségre Enrico Letta, aki elmondta, hogy az Öt Csillag Mozgalommal, valamint a Matteo Renzi vezette Élő Olaszországgal (IV) nem akarnak szövetkezni. A baloldali pártok együttese a felmérések szerint 33 százalékon áll, de ez a közben kilépett Akciót, Carlo Calenda pártját is tartalmazza.

Erősebb a jobboldal

A baloldalnak nincsen közös víziója, „egyedül a jobboldal iránti gyűlölet tartja egyben” – hangoztatta Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke. A jobboldali párt a felmérésekben továbbra is a legnagyobb erőként szerepel több mint 22 százalékkal, sarkában a PD-vel.

Az Il Giornale jobboldali napilap legutolsó, pénteki adatai szerint a jobboldal együttesen jelenleg 17 százalékkal előzi meg a baloldalt, és megközelítette az ötven százalékot. Az FdI, a Liga és az FI között július 28-án aláírt választási szerződés értelmében a 221 egyéni választókörzetben az FdI 98 jelöltet állít, a Liga 70-et, az FI és a kereszténydemokraták 42-t, a többi jobboldali erő 11-t.

A Corriere della Sera napilap szerint az FdI, a Liga és a Fi programjának pillérét az adók csökkentése, valamint az illegális migráció elleni fellépés képzi.

A szeptemberi választások újra karcsúsítják a római parlamentet: a 2020-ban megkezdett folyamat részeként a felsőházban a mandátumok száma a jelenlegi 315-ről 200-ra csökken, az alsóházba a pártok az eddigi 630 helyett 400 képviselőt delegálhatnak. A választókörzetek területe így bővül, ami tovább nehezíti a jelöltek állítását. A választási kampány első határideje augusztus 14. lesz, a pártoknak addigra kell benyújtani hivatalos logóikat a belügyminisztérium választási irodájába.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek