Az utolsó jelentős korlátozás is megszűnik Franciaországban

Franciaországban május 16-tól a közösségi járműveken sem kötelező maszkot viselni – jelentette be szerdán Olivier Véran egészségügyi miniszter. Ezzel az utolsó jelentős korlátozás is megszűnik az országban.

„A maszkviselés ajánlott marad, de többé nem kötelező” – hangsúlyozta a tárcavezető, aki szerint a korlátozás már nem szükséges, miután a koronavírus-járvány jelentős mértékben visszahúzódott. Két hónapja minden járványmutató folyamatosan csökkenőben van, jóllehet a szakemberek szerint a járvány még nem ért véget, és új vírusvariáns megjelenésének is megvan a kockázata.

A maszkviselés kötelezettségének megszűnése az utolsó nagy járványügyi korlátozás kivezetését jelenti Franciaországban, ahol a szomszédos országokhoz hasonlóan több, mint két éve voltak életben járványügyi szabályok.

Az egészségügyi intézményekbe történő belépéshez azonban továbbra is kötelező bemutatni egy védettséget bizonyító dokumentumot (három adagot bizonyító oltási igazolást vagy negatív tesztet), valamint az egyhetes karanténkötelezettség is érvényben marad mindazok számára, akiknek koronavírus-tesztje pozitívnak bizonyul. A koronavírus elleni oltás pedig továbbra is kötelező az egészségügyben, a szociális szférában, illetve a tűzoltóságnál dolgozóknak.

Az egészségügyi miniszter nem zárta ki, hogy a kormány ősszel újabb oltási kampányt indít, de annak részleteiről nem árult el részleteket. Jelezte, hogy a kampány az új vírusvariánsok esetleges megjelenésétől, valamint attól függ, hogy azok mennyire lesznek veszélyesek és ellenállók a meglévő oltásokkal szemben.

Az oltás első és második adagját az oltásra jogosultak csaknem 98 százaléka felvette – ez a teljes társadalom nyolcvan százalékának felel meg -, az oltásra jogosultak 75 százaléka pedig már a harmadik adagon is túl van. A negyedik dózist jelenleg csak azon hatvan év felettiek kérhetik, akik több, mint hat hónappal ezelőtt kapták meg a harmadik adagot. A második emlékeztető oltás senkinek nem kötelező.

A naponta feltárt új esetek számának átlaga az elmúlt hét napban 37 ezer volt, a csökkenés hetente 15-25 százalék között mozog. Hasonló arányú a kórházban ápoltak számának csökkenése is, jelenleg 20 500 fertőzött szorul kórházi ellátására, közülük 1300-an vannak intenzív osztályon, ami tavaly november óta a legalacsonyabb szám.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »