Már milliós menekülthullámmal számol a német kormány

A szövetségi kormány frissített előrejelzése szerint egymillió ember menekülhet Németországba Ukrajnából az orosz invázió miatt – írta a Bild am Sonntag (BamS) című német vasárnapi lap.

A BamS az Ukrajna elleni háborút elindító orosz elnökre, Vlagyimir Putyinra utalva azt írta, hogy a „Putyin-invázió” miatt Németországba menekülő emberek száma a szövetségi kormány új helyzetértékelése alapján nagyságrendekkel meghaladhatja a első becslésékben jelzett 340 ezret, és elérheti az egymilliót.

Hozzátették, hogy a kormány szerdai – a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) beszámolójával egybekötött – válságtanácskozásán Annalena Baerbock külügyminiszter az ENSZ-hez tartozó Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) és a terület más nemzetközi szervezeteinek adataival kapcsolatban kiemelte: egyelőre mintegy tízmillió ukrajnai menekült fogadására kell felkészülnie a nemzetközi közösségnek, de ha még tovább tart az orosz inváziós erők egyre inkább lakóövezeteket is sújtó „bombazápora”, akkor jóval többen kényszerülhetnek otthonuk, hazájuk elhagyására, és Németországban is sokkal több embernek kellene menedéket biztosítani.

A berlini vezetés azzal számol, hogy a Kreml agressziója elől Németországba menekülő emberek hosszabb ideig maradnak, hiszen „nem látszik a háború vége, és számos ukrajnai városban súlyos károk keletkeztek”, így például Mariupolban „az orosz rakéták már a lakások 80 százalékát megsemmisíthették” – írta a Bild am Sonntag.

A lap a cikkben idézte a német nyelvterület egyik legelismertebb menekültügyi szakértőjét, Gerald Knaust – a leginkább a 2016-os EU-Törökország menekültügyi megállapodás ötletgazdájaként ismert elemzőközpont, az Európai Stabilitási Kezdeményezés (ESI) vezetőjét -, aki a menekültek uniós tagországok közti elosztását sürgeti. Szerinte sürgősen ki kell építeni egy légihidat többek között Spanyolországba, Portugáliába, Franciaországba és Nagy-Britanniába, „különben március végéig nem egymillióan, hanem kétmillióan érkeznek Németországba és Ausztriába”.

https://www.instagram.com/p/Ca4nXvOuJTw/

Ha a kormány új előrejelzésének megfelelően alakulnak a fejlemények, bő fél évtized alatt másodszor dőlhet meg az egy év alatt érkező menekültek számának rekordja Németországban. Az egyelőre még érvényes rekordot 2015-ben jegyezték fel, akkor 890 ezer menekült érkezett.

A szövetségi belügyminisztérium vasárnap közölt adatai szerint a határőrizetért felelős szövetségi rendőrség az orosz invázió kezdete, azaz február 24-e óta 218 301 ukrajnai menekült érkezését regisztrálta. A menekültek tényleges száma azonban még ennél is magasabb lehet, mert a lengyel határszakaszon – ahol a legtöbben belépnek Németországba – nincs állandó ellenőrzés.

A menekültek zöme Berlinbe érkezik, ahol a napokban tízezer ember elhelyezésére alkalmas befogadóállomást alakítottak ki a 2020-ban bezárt Tegel nemzetközi repülőtéren. Ezen és a többi hasonló fővárosi állomáson legfeljebb néhány napot töltenek el a menekültek. Tartós elhelyezésükről és ellátásukról a szövetségi kormány és a 16 tartomány vezetése együtt igyekszik gondoskodni. A többnyire nőkből, gyerekekből és idős emberekből álló tömeget a közös feladatok megosztását szabályozó úgynevezett königsteini képlet szerint osztják szét a tartományok között.

Ez a tehermegosztási rendszer a menekültügyi ellátás alapja, de a legutóbbi, 2015-ös menekülthullámhoz képest jelentős különbség, hogy a biometrikus útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárok elvileg 90 napig vízum nélkül tartózkodhatnak Németországban, és csak utána kell menedékjogot kérniük. Addig maguk dönthetik el, hogy hová mennek, és az állami segítség helyett akár rokonokhoz, barátokhoz is fordulhatnak. Ezért az érkezőket csak akkor veszik nyilvántartásba, ha jelentkeznek a hatóságoknál, vagy ha elhelyezést kérnek valamelyik befogadóközpontban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »