Nem tér magához a brit autóipar

Hatvanöt éve nem mért mélypontra süllyedt tavaly a brit autóipar termelése, elsősorban a koronavírus-járványhoz közvetlenül kötődő fogyasztási és beszállítói okok miatt.

A brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) csütörtökön ismertetett éves összesítése szerint 2021-ben 859 575 személyautót gyártottak Nagy-Britanniában, 6,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az SMMT hangsúlyozza, hogy legutóbb 1956-ban készült ennél kevesebb jármű a brit autógyárakban: abban az évben 707 594 személygépkocsit állított elő a brit autóipar.

A szakmai szervezet beszámolója szerint tavaly 61 353-mal kevesebb autót gyártottak Nagy-Britanniában, mint 2020-ban, pedig a brit autóipar a tavalyelőtti évben is súlyosan megszenvedte a koronavírus-járvány hatásait. Az SMMT csütörtöki összesítése alapján 2021-ben 34 százalékkal kevesebb autó készült a brit gyártóüzemekben, mint 2019-ben, a koronavírus-járvány előtti utolsó teljes évben.

Tavaly az exportra termelt autók száma 5,8 százalékkal, a brit piacra gyártott járműveké 10,6 százalékkal csökkent. A brit járműipar termelésének 81,2 százaléka külföldre került, a legnagyobb piac változatlanul az Európai Unió, annak ellenére, hogy Nagy-Britannia 2020 januárjában kilépett az EU-ból. Az SMMT csütörtöki jelentése szerint 2021-ben a brit autóexport 55 százalékát az EU-országok vették fel. Ez azt jelenti, hogy az unió részaránya még növekedett is a brit autóexporton belül, tavalyelőtt ugyanis a teljes kivitel 53,5 százaléka irányult a 27 EU-tagállam piacára.

A brit EU-tagság két évvel ezelőtti megszűnése után 11 hónapig tartó átmeneti időszak kezdődött, amely alatt jórészt a kilépés előtti szabályozási rendszer maradt érvényben az unióval folytatott kereskedelemben. Az átmeneti időszak 2020. december 31-én lejárt, de London és az Európai Unió az utolsó pillanatban, 2020 karácsonya előtt megállapodásra jutott egy szabadkereskedelmi egyezményről, amely vám- és kvótamentességet biztosít a kétoldalú áruforgalomban – igaz, az egyeztetés még mindig nem zárult le, ugyanis az EU és Nagy-Britannia közötti, az ír-északír határ kezelése ügyében kialakult határvitában továbbra sincs megoldás.

Újra itt a Brexit megoldatlan kérdése, a határvita

A brit gazdaságban jelenlévő gyártók közül tavaly a Honda szenvedte meg a leginkább a járvány hatásait: a japán konglomerátum brit üzeme 2021-ben 54 465 járművet állított elő, 21,53 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. A legnagyobb cégek közül a Nissan nagy-britanniai termelése 16,7 százalékkal zuhant. Az Opellel jórészt azonos kivitelű, de Vauxhall márkanév alatt forgalmazott autókat gyártó brit üzemekben 14,9 százalékkal kevesebb autó készült tavaly, mint két éve.

Az SMMT hangsúlyozza: a tavalyi visszaesés fő okai között volt a súlyos mértéket öltő félvezetőhiány, amelyet a világjárvány által feldúlt globális beszállítói hálózatok fennakadásai okoztak. A gyártókat emellett munkaerőhiány is sújtotta, tekintettel arra, hogy a koronavírus-fertőződések miatt rengeteg alkalmazottnak kellett elkülönítésbe vonulnia.

Ehhez járult még az is, hogy a zárlatok miatt az autókereskedések tavaly hónapokig zárva tartottak, és ez a mélybe nyomta a keresletet is – áll az SMMT csütörtöki beszámolójában.

A brit autógyártás 2020 áprilisában, a nagy-britanniai koronavírus-járvány első hullámának tetőzése idején érte el az abszolút mélypontot: abban a hónapban mindössze 197 személyautó készült Nagy-Britanniában, 99,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Forrás: MTI / Kitekintő

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »