Nagy-Britannia ismét megkönnyíti az utazók életét

A brit kormány szerdától leveszi az összes országot a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek vörös beutazási listájáról. A döntés kedd esti bejelentése után nem sokkal a kormány azt is közölte, hogy mindenki, aki ezekből az országokból érkezett Angliába, elhagyhatja az őrzött karanténszállodákat, amelyekben az eddigi szabályozás szerint tíz napot kellett volna eltölteniük.

Jelenleg tizenegy afrikai ország – Angola, Botswana, Dél-Afrika, Eswatini – a korábbi Szváziföld -, Lesotho, Malawi, Mozambik, Namíbia, Nigéria, Zambia és Zimbabwe – van a vörös listán. Ezeket az országokat London alig három héttel ezelőtt, az omikron koronavírus-variáns felbukkanása miatt minősítette vörös kategóriásnak.

Sajid Javid brit egészségügyi miniszter azonban az omikron vírusváltozat terjedésének megfékezésére hozott kormányzati intézkedések keddi alsóházi vitájában bejelentette, hogy szerdán brit idő szerint hajnali 4 órától – közép-európai idő szerint 5 órától – az összes ország lekerül a listáról.

Javid ezt azzal indokolta, hogy mivel Nagy-Britanniában is már a helyi közösségeken belül terjed az omikron variáns, a radikális beutazási korlátozásokat jelentő vörös kategória immár kevéssé hatékony eszköz az új vírusváltozat behurcolásának megakadályozására.

A vörös kategóriás országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhattak be Angliába, de érkezésük után nekik is a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében tíz napra karanténba kellett vonulniuk. E szállodai karantén fejenkénti költsége a felnőttek esetében 2285 font (csaknem egymillió forint) volt, és ezt az utasoknak kellett fizetniük. A szállodákban biztonsági személyzet ügyelt arra, hogy senki ne távozhasson elkülönítésének lejárta előtt.

Stephen Barclay, a kormány szakpolitikai tevékenységének összehangolásáért felelős kabinetiroda miniszteri rangú vezetője azonban kedd este bejelentette, hogy a jelenleg még karanténhotelekben tartózkodók elkülönítési idejük lejárta előtt távozhatnak a szállodákból, és ezentúl ugyanazok a járványügyi előírások vonatkoznak rájuk is, mint azokra, akik nem vörös listás országokból érkeztek Angliába.

Sajid Javid kedd este egyenes utalást tett arra, hogy akik befizették a karanténszálloda költségeit, visszakaphatják pénzüket.

A jelenleg érvényes szabályozás szerint az Angliába utazóknak az indulás előtt legfeljebb 48 órával koronavírus-tesztet kell elvégeztetniük. Ez lehet gyorsteszt (lateral flow test) vagy laboratóriumban kiértékelt PCR-teszt, de az utazóknak mindkét teszttípus elvégzéséről és eredményéről igazolást kell bemutatniuk. Az angliai érkezés utáni 48 órában is kötelező egy PCR-teszt elvégzése és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »