Közelebb került az uniós csatlakozáshoz Szerbia

Az Európai Unió Tanácsa újabb csatlakozási tárgyalási fejezetek megnyitását hagyta jóvá Szerbia számára kedden, ezek az úgynevezett zöld menetrendre és a fenntartható összeköttetésekre vonatkoznak.

A tanács tájékoztatása szerint a Szerbia uniós csatlakozásáról tárgyaló miniszteri szintű konferenciának Brüsszelben tartott tizenharmadik ülésén megnyitott további két témakör négy fejezetet érint. Ezek között a közlekedéspolitikáról szóló 14. fejezet, az energiáról szóló 15. fejezet, a transzeurópai hálózatokról szóló 21. fejezet és a környezetvédelemről és az éghajlatváltozásról szóló 27. fejezet szerepel.

A 2014 januárjában kezdődött csatlakozási tárgyalások keretében az új fejezetek megnyitását az tette lehetővé, hogy az uniós tagországok – a csatlakozási folyamat fellendítésének céljából – jóváhagyták az úgynevezett a felülvizsgált bővítési módszertant.

Ez egyebek mellett „nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az alapvető reformokra, és fokozott dinamizmust és kiszámíthatóságot kíván biztosítani az objektív kritériumokon és szigorú feltételrendszeren alapuló csatlakozási folyamatnak” – közölték.

Az uniós tanács hangsúlyozta ugyanakkor: a jogállamisággal és az alapvető jogokkal kapcsolatos fejezetek, valamint Szerbia Koszovóval fenntartott kapcsolatainak normalizálása terén elért haladás továbbra is alapvető fontosságú, és meghatározza a csatlakozási tárgyalások ütemét – tették hozzá.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »