Reális lehetőségként beszélt Stoltenberg egy Ukrajna elleni orosz akcióról

A NATO-szövetségesek nyitottak a párbeszédre Oroszországgal, sajnálatos, hogy a moszkvai vezetés megszakította velünk a diplomáciai kapcsolatot, mivel most az eszmecserére nagy szükség lenne – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteki brüsszeli sajtókonferenciáján.

A NATO-főtitkár elmondta: idén már második alkalommal került sor Oroszország részéről szokatlanul erőteljes csapatösszevonásra Ukrajna határai közelében. Az orosz katonai erők tankokkal, tüzérséggel, páncélos egységekkel, drónokkal, és elektronikus hadviselési eszközökkel vannak felszerelve – mondta.

„Ez a katonai csapatösszevonás indokolatlan és megmagyarázhatatlan, és amennyiben Oroszország erőszakot alkalmaz Ukrajna ellen, annak nagy ára lesz” – hangsúlyozta Stoltenberg.

Elmondta, hogy egyeztetnek a tagországok külügyminisztereivel a lett, litván és lengyel határon zajló migránsválságról is, mivel „nem lehet hagyni, hogy az Aljakszandr Lukasenka által vezetett fehérorosz rezsim védtelen embereket használjon fel, hogy destabilizálja az Európai Uniót.

Mint mondta, a helyzetet csütörtökön megvitatta Andrzej Duda lengyel elnökkel, továbbá vasárnap Ursula von der Leyennel az Európai Bizottság elnökével együtt Lettországba és Litvániába utazik, hogy a helyi vezetőkkel tárgyaljon.

„A NATO és az Európai Unió közötti szoros együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy felvegyük a harcot ezzel a hibrid hadjárattal szemben” – tette hozzá.

A NATO-tagállamok külügyminiszterei a jövő kedden Rigában tanácskoznak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »