Kínának nem tetszik, hogy az USA nyit Tajvan felé

Peking szerdán kifogást emelt az ellen, hogy Joe Biden amerikai elnök több mint száz ország mellett meghívta a Kína által saját területének tekintett Tajvant is arra a virtuális csúcstalálkozóra, amelynek központi témája a demokrácia lesz.

Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője sajtótájékoztatóján tolmácsolta Peking határozott ellenkezését, továbbá felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne játsszon össze a Tajvan függetlenségét propagáló szakadárokkal. „Tajvannak nincs más nemzetközi jogi státusza, csakis az, hogy Kína szerves része” – húzta alá Csao.

Kína nem kapott meghívást a december 9-én és 10-én megrendezendő virtuális találkozóra.

Tajvan szerdán megköszönte a meghívást. „E csúcstalálkozónak köszönhetően Tajpej megoszthatja tapasztalatait a demokrácia terén elért sikereit illetőn” – jelentette ki Xavier Chang, a tajpeji elnöki hivatal szóvivője.

Kína saját területe részeként tekint az egyébként 1949 óta saját kormányzattal rendelkező Tajvanra. Peking és Tajpej között a viszony több éves közeledés után ismét fagyossá vált azt követően, hogy a Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította azt az 1992-ben elfogadott, az egy Kína elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételeként kezel. A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz Tajvannal szemben, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében. Októberben a kínai légierő rekordszámú harci gépet küldött a sziget légvédelmi zónájába. Peking részéről a feszültségek közelmúltbeli kiéleződését részben a tajvani politikusok külföldi erőkkel folytatott „összejátszásának” tulajdonították.

A tajvani elnök is megszólalt Kína erőfitogtatása miatt

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »