Kimaradt a fosszilis tüzelőanyagok kivezetése az amerikai fejlesztési csomagból

Amerikai idő szerint péntek éjszaka megszavazta a törvényhozás alsóháza Joe Biden amerikai elnök infrastruktúrafejlesztési törvényjavaslatát, azonban a szociális csomagról továbbra sem döntött.

Az 1200 milliárd dolláros infrastruktúrafejlesztési törvény egyebek között utak, hidak és repülőterek építését és felújítását finanszírozza. A vasúthálózat korszerűsítésére 66 milliárd dollárt, a vízellátásában fennálló problémák megoldására 55 milliárdot, az elektromos hálózat korszerűsítésére pedig 65 milliárdot költenének. Tervezik a vízi utak helyreállítását és az internetszolgáltatás bővítését is.

A szenátus augusztusban hagyta jóvá a tervezetet. A képviselőház – a demokraták szándékai szerint – már hetekkel ezelőtt szavazott volna az infrastruktúrafejlesztési csomagról, illetve azzal egy időben Joe Biden elnök akkor még 3500 milliárd dollárosra becsült szociális csomagjáról. Utóbbi családi, oktatási, egészségügyi és klímavédelmi intézkedéseket tartalmaz.

Azonban a tervezettel, amelyet az amerikai történelem egyik legnagyobb adóemeléséből finanszírozna a Biden-kabinet, nemcsak a republikánusok, hanem a centrista demokraták sem értettek egyet. A múlt hónapban Joe Manchin, Nyugat-Virginia, valamint Kyrsten Sinema, Arizona demokrata szenátora is jelezte, hogy sokallja a 3500 milliárd dolláros kiadást.

Amennyiben a demokrata többségű alsóház megszavazza a szociális csomagot, akkor az az 50 demokrata és 50 republikánus szenátorból álló felsőház elé kerül, ahol – ha szavazategyenlőség alakul ki – Kamala Harris alelnök dönt a javaslatról. Ehhez azonban minden demokrata szenátor szavazatára szükség van, a centristákéra is.

A demokrata párton belül feszültség alakult ki, ugyanis a „progresszív” törvényhozók bejelentették, hogy nem hajlandóak engedni a 3500 milliárd dollárból. Kilátásba helyezték, hogy addig nem szavazzák meg az infrastruktúrafejlesztési törvényjavaslatot, amíg nem egyeznek meg a szociális csomagról.

Végül október végén egy kompromisszumos, felére csökkentett, 1750 milliárd dolláros szociális csomagot terjesztett a kongresszus elé a kormány. A tervezet jelentősen megváltozott az egyeztetéseket követően, kikerült például a csomagból Biden azon terve, hogy két évre tandíjmentessé teszik a közösségi felsőoktatási intézményeket. Nem szerepel a csomagban a korábban beharangozott 12 hetesre tervezett fizetett szabadság, illetve családi betegszabadság sem. Szintén a tervek között volt az úgynevezett Medicare szövetségi egészségbiztosítási program kibővítése, azonban ezt sem tartalmazza az új javaslat.

Az úgynevezett tiszta villamosenergia-program – amely pénzügyi támogatást nyújtott volna az elektromos közműszolgáltató vállalatoknak, hogy beszüntessék a fosszilis tüzelőanyagok használatát – szintén kimaradt a tervezetből.

Klímacélok: hiába Európa elszántsága, a kínai ellenszél sokkal nagyobb

Még egy szénerőműnek annyi Angliában

Az új javaslat szerint 2022-ig meghosszabbítanák a gyermekek után járó adókedvezményt, illetve ingyenes óvodai ellátást biztosítanának a 3 és 4 éves gyermekek számára. A Biden-kabinet 100 milliárd dollárt költene a bevándorlók felzárkóztatására és jogi képviseletére, valamint a menekültügyi és határvédelmi rendszer fejlesztésére, 500 milliárd dollárt pedig az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekre.

Pénteken – immáron sokadszorra – ismét azt tervezték a demokraták, hogy egyszerre szavaznak a képviselőházban a két csomagról. Azonban ez a hetek óta tartó egyeztetéseket követően sem történt meg, ugyanis a párt centrista politikusai kijelentették, nem szavaznak addig a szociális tervezetről, amíg nem látják a kongresszus költségvetési hivatalának (CBO) teljes elemzését a törvényjavaslatról.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke pénteken azt mondta: a párt vezetői bíztak abban, hogy mindkét javaslatról szavazhatnak, de úgy döntöttek, hogy „elfogadják néhány törvényhozó kérését”, és tisztázzák a jogszabály pénzügyi vonatkozásait. Steny Hoyer, a képviselőház demokrata párti frakciójának vezetője azt mondta: meggyőződése, hogy hálaadás napja (november 25.) előtt elfogadják a javaslatot.

Biden – elhalasztva vidéki utazását – késő este közleményt adott ki, amelyben a párt minden tagját felszólította, hogy támogassa a két tervezetet. Reményét fejezte ki, hogy a szociális csomag elfogadásáról november 15-én szavaznak majd, amikor a képviselők visszatérnek egyhetes szünetükből. A képviselők helyi idő szerint nem sokkal éjfél előtt 228-206 arányban megszavazták az infrastruktúrafejlesztési törvényt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »