Hasított a MOL a harmadik negyedévben

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 307,5 milliárd forintra (1025 millió dollárra) nőtt az idei harmadik negyedévben az előző év hasonló időszakában elért 184,1 milliárd forint (610 millió dollár) után; az eredmény a makrogazdasági környezetnek és a vállalatcsoport erős belső teljesítményének köszönhető – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken. Az elért EBITDA meghaladta a 288,3 milliárd forintos piaci konszenzust.

Az első három negyedévi EBITDA elérte a 770,6 milliárd forintot (2583 millió dollárt); ez 63 százalékkal magasabb, mint a tavalyi azonos időszakban. A jelentés szerint ennek oka elsősorban a koronavírus-világjárvány alatti mélypontból való kilábalás.

A csoport nettó eredménye 139,2 milliárd forint volt a harmadik negyedévben a tavalyi azonos időszakban elért 56,8 milliárd forint után.

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a harmadik negyedév jó eredményeit a kedvező külső környezet és a regionális gazdasági növekedés fellendülése is támogatta. Közölte: az eddigi 2021-es teljesítmény lehetővé teszi, hogy tovább növeljék éves EBITDA-iránymutatásukat, amely várhatóan eléri vagy meghaladja a 3,2 milliárd dollárt.

Az elnök-vezérigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magas nyersanyagárak és a koronavírus-világjárvány következményei jelentős kockázatot jelentenek a gazdaságra nézve, és nagyon változó működési környezetet teremtenek. Mint kiemelte, továbbra is arra összpontosítanak, hogy fenntartsák pénzügyi és működési rugalmasságukat, és teljesítsék a fenntarthatósággal kapcsolatos hosszabb távú kötelezettségvállalásaikat. A magasabb szabad pénzáram-termelés lehetővé teszi, hogy finanszírozni tudják a Mol 2030+ stratégiáját támogató beruházásokat – jelezte.

A kutatás és termelés (upstream) üzletág EBITDA-ja 87 százalékkal 396 millió dollárra nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel ezelőttihez képest a javuló makrogazdasági környezet hatására, és az eredmény az előző erős negyedévnél is 18 százalékkal magasabb volt.

A 2020-as mélypontról visszatérve a finomítás és kereskedelem (downstream) üzletág EBITDA-ja 116 százalékkal 436 millió dollárra nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az értékesítési volumenek – az erősebb regionális üzemanyagkereslet eredményeképpen – 7 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben.

A fogyasztói szolgáltatások-szegmens harmadik negyedévi EBITDA-ja meghaladta a 210 millió dollárt az előző év hasonló időszakában elért 182,8 millió dollár után; a növekedést a válság után újra helyreálló regionális értékesítési volumenek és a nem-üzemanyagtermékek hozzájárulása segítette.

A gáz üzletág EBITDA-ja 30 százalékkal 30 millió dollárra csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, mert a tranzitbevételek és a szabályozott bevételek is csökkentek a határokon átnyúló kapacitás és a szállítási kereslet csökkenése miatt.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 2794 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 2778, a legalacsonyabb 1624 forint volt.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »