Kitört az áruhiány Amerikában

Több mint másfél évvel azután, hogy a koronavírus-járvány felborította a mindennapi életet, az amerikai boltokban ismét hiány mutatkozik az alapvető árucikkekből. A helyzet azonban az, hogy ez nem kizárólag az ellátási láncokat érintő válságnak köszönhető.

“Az amerikaiak mindent megvesznek, ami a kezük közé kerül, sőt, még többet is vásárolnának, ha a beszállítók bírnák a tempót” – közölte a Nemzeti Kiskereskedelmi Szövetség. A gond tehát az, hogy egyszerűen nincs mindig elegendő feldolgozási és szállítási kapacitás a növekvő kereslet kielégítésére, áru ugyanis lenne, lévén az USA valójában rengeteg dolgot importált az elmúlt nyolc hónapban.

A helyzet megértéséhez érdemes megvizsgálni az ország készleteinek és az értékesítés arányát. Ez a mutató összehasonlítja, hogy mennyi áru van az eladók kezében, illetve hogy mennyit vásárolnak a fogyasztók. Ez az arány jelenleg 10 éves mélyponton van, ami azt jelzi, hogy készlethiány van.

Az import-számok azonban mást mutatnak:

  • a Los Angeles-i kikötő az idei év első kilenc hónapjában 30%-os növekedésről számolt be a beérkező rakományok tekintetében,
  • a dél-karolinai Charleston kikötője március óta rendre döntögeti a rekordokat,
  • a ProLogis ingatlanbefektetési alap, amely logisztikai létesítményekbe fektet be (a globális ellátási lánc fogyasztási oldalára összpontosítva) pedig lényegében kifogyott a raktárakból.

Mindez azt jelenti, hogy a készlet-értékesítés arány nem azért alacsony, mert az Egyesült Államokban kevés az áru, hanem azért, mert az eladások az egekbe szöktek: 2021 első kilenc hónapjában a kiskereskedelmi értékesítés 14,5%-kal nőtt 2020 azonos időszakához képest.

A szövetség szerint ráadásul ez a tendencia folytatódni fog az elkövetkező időszakban, ami néhány hónapon belül az árak ugrásszerű emelkedését eredményezheti.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: Business Insider / Bloomberg

Friss hírek

Meglepetést okozott a francia előválasztás

Valérie Pécresse, a Párizs körüli Ile-de-France régió elnöke és Eric Ciotti dél-franciaországi képviselő jutott tovább csütörtökön a francia jobbközép Köztársaságiak (LR) államfőjelölt-választó szavazásának második fordulójába; előbbi a párt liberálisabb szárnyához, míg az utóbbi a legjobboldalibb, bevándorlásellenes szárnyához tartozik.

Read More »

Leave a Reply