Megszüntették hétfőtől Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) gyorsteszt-szolgáltatás ingyenességét, az intézkedéstől az oltási hajlandóság növekedését várják.
Az antigén gyorstesztért 10 és 40 euró közötti összeget kell fizetni. Országszerte jellemző, hogy a repülőtereken a legdrágább a szolgáltatás.
Fizetniük azoknak kell, akik elzárkóznak a SARS-CoV-2 okozta betegség elleni védőoltástól. Továbbra is ingyenes a gyorsteszt mindazoknak, akik valamilyen okból – például életkor, terhesség első három hónapja vagy az oltást kizáró betegség miatt – nem kaphatnak vakcinát.
Az oltással nem rendelkezőknek számos helyzetben szükségük van friss negatív gyorsteszt-leletre az úgynevezett 3G-szabály miatt. A szabály – amelynek elnevezését a „beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek” (geimpfte, genesene oder getestete Personen) kifejezésből képezték – előírja, hogy a teljes oltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozás nélkül vehetnek részt zárt térben tartott rendezvényeken, és kereshetnek fel például fodrászatot, a többieknek viszont ehhez friss negatív SARS-CoV-2 tesztre van szükségük.
Ugyancsak az oltási hajlandóság növelését szolgálja az a szintén hétfőtől érvényes szabály, hogy nem pótolják ki többé közpénzből azok jövedelmét, akik az oltás hiánya miatt karanténba kerülnek, holott beadathatták volna a vakcinát.
Az átoltottsági arány a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) becslése szerint a felnőttek körében 80 százalék körül lehet. A becslés az RKI rendszeresen elvégzett reprezentatív felmérésein alapul, amelyben azt kérdezik a résztvevőktől, hogy beadatták-e a Covid-19 ellen védő oltást.
A hivatalos adatok azonban lényegesen alacsonyabb átoltottságot jeleznek, mint az önbevalláson alapuló RKI-s felmérések. A szövetségi kormány hétfőn frissített kimutatása szerint az oltási kampány eddigi 290 napja alatt 109 millió adag vakcinát adtak be, és a felnőtt lakosság 69 százaléka rendelkezik teljes oltással. A lakosság egészét tekintve legalább egy adag oltást 68,5 százalék – 56 991 542 ember – kapott, teljes védettséggel pedig a lakosság 65,3 százaléka – 54 265 293 ember – rendelkezik.
- Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: MTI